Cadmus fordítás Cadmus
Kuvait

2016. 08. 01.

14 évet kapott a parlamenti képviselő

2016. 08. 01.

Letöltendő szabadságvesztésre ítélték a kuvaiti parlamenti képviselőt a Szaúd-Arábiával és Bahreinnel kapcsolatos álláspontja miatt.

A kuvaiti Büntető Bíróság július 27.-én bejelentette, hogy a vádlott Abd El Hamid Dashti távollétében döntést hoztak rá nézve 14 és fél év letöltendő börtönbüntetésről.

A kuvaiti Al-Qabesz nevű újság azt írta, hogy a főügyészség megvádolta Dashtit a Szaúd-Arábiával kapcsolatos álláspontja miatt, és eljárást indítottak ellene miután a Parlament levette róla a diplomáciai védettséget.

A Kuvaiton kívül tartózkodó Dashtit a Bíróság 11 év 6 hónap börtönbüntetéssel büntette. Abd El Hamid Dashti a Szaúd-Arábiával kapcsolatos negatív beszédeivel vált híressé. Illetve ugyan ezen ürügy miatt Bahreinnel kapcsolatban 3 évet kapott.

Dashti Szaúd-Arábia és a szaúdi politika ellenes álláspontjáról már korábban is lehetett tudni. Dashti többször is felemelte hangját a Bahreinben és Jemenben elkövetett agresszió ellen.

A kuvaiti ügyészség a Dashtira irányuló elfogató paranccsal 2015. március 23.-án indított eljárást.

A kuvaiti külügyminiszter ugyancsak indított ellen Dashti képviselő ellen tavaly február 24.-én, amikor a képviselő megjelent a szíriai állami televízióban, és a szír TV-ben megvádolta Szaúd-Arábiát, hogy segítik a terroristákat. Ezt Arab-öböl menti források is megerősítették.

Akkoriban aktivisták a közösségi oldalakon támogatásukról és összefogásról bíztatták Dashtit, mozgalmakat indítottak „Az arab Che Guavara” néven.

Orientalista.hu – Syriana

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑