Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2016. 01. 31.

1,5 milliárd dollárra van szüksége Iraknak, hogy kezelje az Iszlám Állam okozta pusztítást

2016. 01. 31.

Iraknak több, mint 1,56 milliárd dollárra van szüksége az idén arra, hogy az Iszlám Állam okozta humanitárius válságot kezelni tudja – áll a bagdadi kormány egy vasárnapi jelentésében. – közölte az MTI.


Az Iszlám Állam tevékenysége Irak területén 2014 óta több mint 3,3 millió embert kényszerített otthona elhagyására. A bagdadi kormány jelentése szerint a zuhanó olajárak és a terroristák elleni harcra költött katonai kiadások miatt a 2016-os költségvetésből a belső menekültek szükségleteinek kevesebb mint 43 százalékát tudja finanszírozni.

Szükség van a nemzetközi közösségre a pénzügyi hiány pótlására – emeli ki a dokumentum.

Az iraki kormány tavaly 850 millió dollárt különített el a menekült családok oltalmazására, illetve az otthonaikba való visszatérésre a visszafoglalt területeken, de végül csak az összeg kevesebb mint 60 százalékát fordította ezekre a célokra.

Az Iszlám Állam 2014-ben Irak területének mintegy egyharmadát ellenőrizte, a tavalyi évben azonban az általa uralt területek jelentős részét elveszítette az iraki fegyveres erők, az iráni támogatású síita milíciák és az Egyesült Államok légi támogatását élvező kurd pesmerga harcosok előrenyomulása miatt.

Falah Musztafa Bakir, a félautonóm iraki Kurdisztán külügyminisztere január közepén Washingtonban arról számolt be az AP amerikai hírügynökségnek, hogy az Iszlám Állammal való háború költségeinek a fenntartását és a kurd területeken élő 1,8 millió menekült ellátását az olaj világpiaci árának esése mellett nem tudja a terület kormánya egyedül vállalni. Elmondása szerint az amerikai védelmi minisztériumhoz azzal a kéréssel fordult, hogy segítsen a kurd harcosok költségeinek támogatásában, ami évi mintegy 2 milliárd dollárba kerül a félautonóm terület kormányának. A kurd tisztviselők abban is reménykedtek, hogy az amerikai
külügyminisztérium vagy a humanitárius és menekültsegélyeket nyújtó Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) a menekültek ellátásában segít Kurdisztánnak. Ennek összegét a Világbank 1,4 milliárd dollárra becsüli.

Az Irakban menekültté vált emberek nagy része szunnita iszlám vallású, Bagdad környékén és Kurdisztánban élnek sátrakban vagy elhagyott épületekben.

Orientalista.hu 

Megosztom:

,




Back to Top ↑