Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2017. 06. 01.

23 ezer dzsihadista él az Egyesült Királyságban

2017. 06. 01.

A hírszerző ügynökség nemrégiben elismerte, 23 ezer dzsihadista él Nagy-Britanniában, és háromezren jelentenek küszöbönálló fenyegetést az országban.

Miután idén két terrortámadást sem sikerült megakadályozni az Egyesült Királyságban – mindkettőt a hatóságok előtt már ismert dzsihadista merénylő követte el – a hírszerző ügynökség 23 ezer potenciális, Nagy-Britanniában élő dzsihadistát azonosítottak – egy, a Times Londonban szombaton közzétett jelentése szerint.

A jelentés azt követően került a nyilvánosságra, hogy Theresa May, az Egyesült Királyság miniszterelnöke a támadások miatt korábban kritikusra emelt terrorfenyegetettséget ismét súlyosra csökkentette.

Ebből a nagymennyiségű potenciális terroristából „közelgő fenyegetést” háromezren jelentenek, amelyet megfelelően „szemmel tartanak” a hatóságok. Miközben a maradék húszezer részt vett a korábbi vizsgálatokban és „maradék kockázatúnak” minősítették.

Mind a két gyanúsított, a manchesteri merénylet elkövetője, Salman Abedi és a westminsteri gyilkos, Khalid Masood is a „korábban érdeklődésre számon tartott” csoportba tartozott, ami azt jelentette, hogy többé már nem figyelték őket a rendőrök – írja a Times.

A 23 éves Abedi, akinek szülei Líbiából költöztek az Egyesült Királyságba, 22 gyereket ölt meg hétfőn, amikor bombát robbantott fel a híres amerikai énekesnő, Ariana Grande koncertjén.

A jelentés hatására erős kritika érte a hírszerző ügynökséget, akiket azzal vádoltak, hogy nem megfelelően végzik munkájukat, és azonosítják az olyan „érdeklődésre hivatott személyeket”, akik visszatértek a szélsőségesekhez.

Az a gondolat, hogy 23 000 potenciális dzsihadista van az Egyesült Királyságban, “rémisztő” – mondta Anthony Glees, a Buckinghami Egyetem biztonsági és hírszerzési vezetője. “Meg kell kétszerezni az MI5 méretét, ahogyan azt a II. világháborúban is tettük, és ki kell bővíteni a hírszerzés által vezetett rendőrség számát is több ezerrel.”

Orientalista.hu – (Hirado.hu, Times)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑