Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2016. 08. 10.

A bengázi terrortámadás két áldozatának szülei pert indítanak Hillary Clinton ellen

2016. 08. 10.

A líbiai Bengáziban 2012-ben elkövetett terrortámadás amerikai áldozatai közül kettőnek a szülei pert indítanak Hillary Clinton demokrata elnökjelölt ellen.

Az egyik szövetségi bírósághoz benyújtott kereset szerint Hillary Clinton akkori külügyminiszter felelős azért, hogy a az amerikai külképviselet elleni merényletben mások mellett Sean Smith és Tyrone Woods is életét vesztette.

Patricia Smith és Charles Woods – a két áldozat szülei – szerint hozzájárult a terrortámadásokhoz, hogy Hillary Clinton, aki akkor a külügyi tárcát irányította, a hivatalos, titkosított tartalmú elektronikus levelezéséhez a magánszerverét használta. A két szülő egyúttal azzal is vádolja Hillary Clintont, hogy nyilvános közleményeiben és nyilatkozataiban a becsületükbe gázolt, rágalmazta őket.

A két áldozat egyike a követség sajtórészlegén dolgozott, a másikuk pedig biztonsági tiszt volt.

A beadvány szerint Hillary Clinton bizalmas és titkos információk kezelésében tanúsított “szélsőséges nemtörődömsége” a “közvetlen” oka a terrortámadásnak. Az információk ugyanis – a pert kezdeményezők szerint – “könnyen idegen hatalmakhoz”, majd pedig a terroristákhoz kerülhettek.

James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, amikor a múlt hónapban bejelentette az e-mailek ügyében folytatott FBI-vizsgálat eredményeit, úgy fogalmazott: “lehetséges, hogy ellenséges szereplők hozzáfértek” a külügyminiszter elektronikus leveleihez. De hozzátette: nem találtak közvetlen bizonyítékot arra, hogy a szervert sikeres hackertámadás érte volna.

Patricia Smith beszédet mondott a republikánusok clevelandi konvencióján is, ahol a többi között hangsúlyozta: “személyesen Hillary Clintont okolom a fiam haláláért”.

Nick Merrill, a Clinton-kampány egyik szóvivője nyilatkozatot adott ki, s ebben így fogalmaz: “kilenc különböző nyomozást folytattak a bengázi terrortámadás ügyében, de egyikük sem talált bizonyítékot arra, hogy Hillary Clinton méltánytalanul járt volna el”.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑