Irán

2018. 02. 02.

A “Halal” internet még erősebb korlátozást jelent Iránban a zavargások után



Köztársaság kapcsolata a világhálóval, sokkal messzebbre nyúlik vissza, mint a jelenlegi korlátozó magatartás. Az elmúlt négy évben a hatóságok az irániakat szélesebb körű internethasználatra ösztönözték, remélve, hogy ez által egy modernebb gazdaság előnyeit generálják.

Ennek eredményeképpen a lakosság közel fele a zsebében olyan eszközöket hord, amelyeket az állam kénytelen korlátozni: olyan kamerával és internetes kapcsolattal rendelkező okostelefonok, amelyek lehetővé teszik, hogy rajtuk keresztül bárki bármit közvetítsen a világ felé.

Ezek az okostelefonok segítettek robbanásszerűen gerjeszteni a 2018-ban kezdődő tiltakozáshullámot Iránban. A kormánynak sikerült elfojtania a zavargásokat, részben a legfontosabb közösségi média és üzenetküldő alkalmazások leállításával, de a lecke egyértelmű volt: ugyanaz az az oxigén, amely újraélesztheti a kereskedelmet, egyben táplálhatja a potenciális lázadásokat is.

A hatóságok úgy oldották meg a problémát, hogy létrehozták az úgynevezett “halal-hálót”, amely Irán saját helyi ellenőrzés alatt álló internet hálozata, amely azt a célt szolgálja, hogy ezen keresztül korlátozni tudják, mit láthatnak az emberek.

Ahogy Irán közeledik a forradalom 40. évfordulójához, amelynek köszönhetően az ország egyházi vezetésű hatalommá vált, úgy lesz döntő fontosságú a kibertér erejének kezelése- vajon a nagyobb nyitottság felé mozdul-e el, vagy még jobban izolálódik a világtól?

“Az Iszlám Köztársaság nem fekete-fehér, ellentétek végtelen sorát hordozza, internetes politikája pedig az ellentmondások egyik nagyszerű példája” – mondta Sanam Vakil, a Chatham House munkatársa, aki Iránnal foglalkozik.

“A kormány az internetet hatékonyan használta fel saját céljaira, ugyanakkor tökéletesen felismerte annak veszélyeit is.”

A gondolat, hogy Irán saját “halal”vagy “megengedő” internetet hoz létre, a 2009-es tiltakozások nyomán jött létre 2011-ben. Mára saját nevet is kapott, ez az úgynevezett Nemzeti Információs Hálózat.

Lényegében egy teljes semlegességet célzó rémálomról van szó: a hálózat mintegy 500, a kormány engedélyezett nemzeti honlapot tartalmaz, amelyek sokkal gyorsabban továbbítják a tartalmat, mint a külföldi honlapok, melyeket szándékosan lelassítanak, egy iráni emberjogi kampány beszámolója szerint. A szolgáltatók kevésbé költséges csomagokat kínálnak azoknak az ügyfeleknek, akik csak a NIN webhelyekhez férnek hozzá. A keresési eredmények a NIN hálózatára is felkerülnek, így a kormány cenzúrázhatja a felhasználó által talált tartalmakat.

A Kibertér „a harcok gyújtólángja” mondta ajatollah Ahmad Khatami keményvonalas imám a hívők pénteki imáján Teheránban.” Amint a kiberteret lezárják, a zendülések is megszűnnek. A nemzet nem támogat olyan társadalmi hálózatot, amely kulcsszereppel bír az Egyesült Államok kezében “.

A tiltakozások közepette, a Trump adminisztráció és kifejezte szándékát, hogy segítséget nyújtson az irániaknak az internet eléréséhez. A Trump adminisztráció kiemelt ügynökei találkoztak a Google, a Facebook, a Twitter és más nagy technológiai vállalatok vezetőivel, hogy megkérdezzék őket, mit tudnak tenni azért, hogy az Iránban és más autoritárius országokban élő emberek szabadon kommunikálhassanak.

Azonban a szankciók áthágásától való félelem elbizonytalanítja a vállalatokat. Egyes vállalatok nem is engedélyezik, hogy szolgáltatásaikat Iránban használják. Ez megakadályozza az irániak számára, hogy hozzáférjenek számos titkosított kommunikációs alkalmazáshoz vagy a VPN-hez.

Orientalista.hu – Vivkamar, houstonchronicle.com

, , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com