Irak

2017. 10. 16.

A Hasd Al-Shaabi iraki területet szabadított fel a kurd megszállás alól ( képek, videó)



Sikerekről számoltak be hétfő reggel az iraki erők a kurdok elleni harcban Kirkuk tartományból: utakat, hadállásokat és létesítményeket foglaltak el a pesmergától, például egy földgázterminált és egy ipari parkot Kirkuk várostól délre.

Tüzérséggel lőtték egymást a kurd és iraki erők a kurdisztáni ellenőrzésű Kirkuk városától délre – közölték kurd és iraki tisztviselők hétfőre virradóra. A Pentagon sürgette a feleket, hogy kerüljék el a helyzet súlyosbodásához vezető cselekményeket.

Az iraki erők „folytatják az előrenyomulást”

– olvasható az iraki egyesített hadműveleti parancsokság közleményében.

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a Kirkuk és a városhoz közeli olajmezők irányítását célzó iraki hadművelet során tüzérségi támadást mértek egymásra az iraki erők és a kurd hadsereg, a pesmerga.

Iraki katonai források is megerősítették, hogy eldördültek a fegyverek. Közlésük szerint Katyusa rakétákat vetettek be a szembenálló felek az elmérgesedni látszó konfliktusban.

A kurd erők szóvivője megerősítette, hogy az irakiak „több ágon, jelentős” támadást indítottak ellenük az éjjel Kirkuk város elfoglalására. Elismerte, hogy elvesztették az említett földgázterminál (Északi Földgáztársaság) és az ipari park feletti ellenőrzést, de hozzátette, hogy szétlőtték az irakiak legalább öt Humvee típusú páncélozott járművét és egy vagy két harckocsiját. Az emberveszteségről nem közölt számokat. Az iraki erők „felégettek sok házat és megöltek sok embert” Toz Hormato és Dakuk falvakban, Kirkuktól délre – tette hozzá.

A kurdisztáni regionális kormány nem erősítette meg az iraki erők jelentését és a kurd szóvivő szavait.

A Rudau kurdisztáni televízió élő tudósításában nehézgépfegyverek kerepelése hallható. A fejleményekről egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot. Az iraki oldal azt állította, hogy kiterjedt területeket vontak Bagdad ellenőrzése alá, ráadásul egy puskalövés nélkül. Az irakiak továbbá azt közölték, hogy összecsapás nélkül átvették a Kirkuk melletti K-1 légi támaszpont ellenőrzését.

Maszúd Barzáni kurd elnök az események hatására felhatalmazta a pesmergát, hogy szembeszálljanak a Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítási Erők) nagy többségében síita milíciákat összefogó ernyőszervezettel, amely az iraki kormányerők oldalán harcol. Ez utóbbi fegyveres csoport Iránhoz áll közel, bírálói szerint pedig ugyanannyira szélsőségesek, mint más, szunnita fegyveres csoportok. A kurdok többsége szunnita muzulmán.

Amennyiben tüzet nyit bármely nem katonai szervezet, a pesmerga erőt alkalmazhat a támadás visszaveréséhez – mondta Barzáni a síita szervezetre utalva. Az Iraki Kurdisztán elnöke ugyanakkor utasította a kurd fegyveres erőket, hogy ne kezdeményezzenek összecsapást.

Az elnök a bagdadi kormányhoz szólva – vélhetően a kurdok ellen számos atrocitást elkövető Szaddam Huszein néhai iraki diktátorra utalva – azt mondta: a jelenlegi iraki hatalom nem erősebb az elődjeinél, nem fogja megtörni a kurdok akaraterejét.

A Rudau értesülései szerint a Népi Mozgósítási Erők legalább hét tagját ölte meg a pesmerga. Haider al-Abádi iraki miniszterelnök korábban utasította a kormányerőket, hogy a pesmerga és a helyiek közreműködésével biztosítsák a rendet Kirkukban. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a kormányerők elsődleges célja a kirkuki állampolgárok védelme, és felszólította a helyieket az együttműködésre.

Az iraki erők eközben azt közölték, hogy a Hasd es-Saabi közvetlenül nem vesz részt a „rendteremtő” műveletekben. Sajtóértesülések szerint a hétfőre virradóra indított iraki műveletekben az iraki különleges erők, a terrorelhárítási alakulatok, valamint egy páncélos hadosztály is részt vesz.

.

A Rudau tudósítása szerint eközben Kirkukban folyamatosan gyűlnek az önkéntesek, hogy fegyvert ragadjanak, és megvédjék a várost főként a Hasd es-Saabitól. Laura Seal, az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon szóvivője arra sürgette a szembenálló feleket, hogy kerüljék el a konfliktus további eszkalálódását.

„Ellenezzük az erőszakot mindkét fél esetében, és óva intünk a destabilizáló cselekedetektől, amelyek elvonják a figyelmet az Iszlám Állam elleni harcról, és még inkább aláássák Irak stabilitását” – mondta a szóvivő.

Hozzátette, hogy az Iraki Kurdisztán egyoldalú referendumáról hozott „sajnálatos” döntés ellenére is az iraki alkotmánynak megfelelő dialógus a legjobb módja a felmerült vitás kérdések rendezésére.

Az Egyesült Államok az iraki és a kurd erőket is egyaránt kiképzésben részesítette, illetve fegyverekkel látta el őket. Habár az olajban gazdag Kirkuk tartomány nem része az iraki autonóm Kurdisztánnak, ott is megtartották a szeptember 25-i kurd függetlenségi népszavazást. Az iraki kormány válaszul a népszavazásra számos gazdasági és jogi intézkedést hozott, hogy elszigetelje a kurd területeket.

Kirkuk kormányzóság bizonyos térségeit az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettől foglalták el a kurd erők, és bagdadi nyomásra sem tűnnek hajlandóak arra, hogy megváljanak tőle. A Rudau értesülései szerint Bagdad pénteken ultimátumot adott Erbílnek: hat követelést megfogalmazó listát terjesztett elő, teljesítésükre pedig helyi idő szerint vasárnap hajnali 2 óráig adott időt. A dokumentum egyebek között azt követelte, hogy a kurd hatóságok adják át az iraki kormányerőknek a Kirkuk kormányzóság azonos nevű székhelyének repülőtere, a K-1 nevű légi bázis és a kormányzóság összes olajmezője fölötti ellenőrzést, és szolgáltassák be az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől szerzett hadizsákmányt.

Orientalista.hu – Sinoda (MTI)

Címkék: , , , , , , , , ,






Back to Top ↑