Ahol a puccs a mindennapi élet része volt

Szíria – Libanonnal együtt – 1946-ban vált de facto független állammá, amikor az utolsó francia katona is elhagyta a két országot. Azonban három évvel később már le is zajlott az első katonai puccs az országban, amit a CIA is segített megtervezni és végrehajtani. Ezt követően Szíria évekig a politikai zűrzavar szinonimájának számított a Közel-Keleten: 1956-ig húsz különböző kabinetje és négy különböző alkotmánya volt. Kétségtelen, hogy szabad választásokat tartottak (legalábbis a többi az arab országához képest szabadabbat) és többpártrendszer működött az országban, de igazából egyetlen civil kormány vagy katonai csoport sem tudta hosszabb ideig megőrizni a hatalmát. 1946 és 1970 között mintegy húsz puccs, ellenpuccs, kudarcba fulladt államcsíny és elbukott ellenpuccs zajlott Szíriában. Ezek a folyamatos válságok nem kedveztek az ország gazdaságnak, más országokkal való külpolitikai kapcsolatok elmélyítésének és a külföldi befektetéseknek. Szíria akkoriban Közel-Kelet legszegényebb és legelszigeteltebb arab államai közé tartozott.

Szíriában az 1970-es államcsíny előtt 1966. február 21-én volt sikeres puccs. Az országot irányító, arab nacionalista eszméken alapuló Baath Pártban, amely szintén puccsal került hatalomra 1963-ban, belső váltás történt: Szaláh Jadid vezetette szélsőbaloldali „neo-basszista” frakció leszámolt mindennemű politikai ellenzékkel és párttal.Az új vezetés miután végzett a civil és a kormányzati tisztogatásokkal radikális külső (Nagy-Szíria terv minél előbbi gyakorlati megvalósítása) és belső (hadsereg kiszorítása a politikából) programokat hirdetett meg.

 Színes, de hang nélküli felvételek az 1966-os szíriai államcsínyről:

Jadid elődeinél sokkal szorosabb szovjetbarát politikát folytatott: annyira, hogy még a saját emberei közül is sokan KGB-ügynöknek tartották, aki teljesen kiszolgáltatja Szíriát a Kreml érdekeinek. Izraellel és Törökországgal szemben sokkal ellenségesebb viselkedett elődeinél, de a térség többi arab államával (pl. Irakkal) szintén feszülté vált a viszonya. Azonban a Jadid-kormány hatalmának kiépítését a hatnapos háború akasztotta meg: 1967-ben Izrael legyőzte a szíriai hadsereget és elfoglalta a Golán-fennsíkot. Ennek következménye volt, hogy Jadid hatalma megrendült, képtelen volt engedni a hadseregnek és a Baath Párt „jobboldali, mérsékelt, modernista” frakciójának. Jadid ellenzéke pedig a szíriai védelmi minisztert – név szerint Hafez Al-Assad – mögé sorakozott fel, akinek csillaga ekkor már felemelkedőben volt.

michael-aflaq-a-baasz-part-alapitoja-az-eloterben-mellette-pedig-szalah-dzsadid-katonai-egyenruhaban

Michael Aflaq – a Baath Párt alapítója – az előtérben, mellette pedig Salah Jadid katonai egyenruhában 


Akitől még Kissinger is tartott

Azonban ki is volt Hafez Al-Assad? Egy alavita származású katona, aki a Szíria „part menti sávjában”, Latakia melletti Kardahában született és a legszegényebb rétegből érkezett. Az alaviták ezekben az években inkább „megtűrt” kisebbségnek számítottak az országon belül, mintsem teljes jogú állampolgároknak, mivel a legtöbben még csak muszlimoknak sem tartották őket. Egyetlen „kiugrási lehetőséget” számukra a katonai pálya jelentette, ahol kezdetben nem számított a felekezeti különbség. Ugyanakkor az alavitákra szintén jellemző volt, hogy nemcsak a többi etnikai-vallási csoporttal kerültek konfliktusba, hanem egymással is folyamatosan harcoltak: a legnagyobb alavita családok és törzsek egymással szinte állandóan rivalizáltak.

hafez-al-assad-repulo-pilotafulkejenek-tamaszkodo-kimagaslo-katona-ifju-vadaszpilotakent-az-aleppoi-katonai-bazison

Hafez Al-Assad (repülő pilótafülkéjének támaszkodó, kimagasló katona) ifjú vadászpilótaként az aleppói katonai bázison

Tehát Assad számára az egyetlen reális jövőképet a katonai pálya jelentette: beiratkozott a Homszi Katonai Akadémiára, ahol akkoriban ingyenesen folyt az oktatás. Később a Szovjetunióban tanult tovább, vadászpilóta lett a hadseregben, majd hazaérkezése után aktív politikai szerepet is vállalt. Keményen kritizálta az Egyiptom és Szíria egyesüléséből létrejött Egyesült Arab Köztársaságot (főleg a szíriai hadsereg Kairónak való teljes alárendelése és egyiptomi katonai jelenléte miatt), s tevékenyen részt vett az 1961-es puccs szíriai puccs megszervezésében is. Az 1963-as államcsínyben való részvétel miatt a légierő vezérkari főnökévé nevezték ki, valamint helyet kapott a valódi hatalmat gyakorló Forradalmi Parancsnokság Nemzeti Tanácsában. Az 1966-os puccs után pedig védelmi miniszter lett.  A Baath Párton belüli népszerűségét növelte, hogy megakadályozta a drúz Szalim Hatúm katonatiszt által vezetett katonai puccsot 1966 őszén. Ironikus módon a hatnapos háborúban elszenvedett vereség nyitotta meg az utat előtte a hatalomba: Assad a kormány hadseregen belüli tisztogatásait tette felelőssé a kudarcért. Ekkora ugyanis már a legtöbb drúz, síita és szunnita tisztet eltávolították a hadseregből, és az alavita tiszti csoportok között is elkezdődött kiélezett harc a hatalomért, aminek a szíriai hadsereg integritása és hatékonysága látta kárát.

a-baath-part-zaszloja-es-a-sziriai-szarnyanak-emblemaja-2

A Baath Párt szíriai szárnyának emblémája

1969-re az évtized eleje óta uralkodó zűrzavaros időszak teljesen felőrölte a szíriai politika minden demokratikusságát, a pártok szétestek vagy teljesen marginalizálódtak és már a lakosság is belefáradt az állandó bizonytalanságba. Ráadásul egy újabb válság volt kibontakozóban, mivel Assad és Jadid között érezhetően egyre feszültebb lett a viszony, mert szinte semmiben nem értettek egyet: a külpolitikai elképzelésektől kezdve, a hadsereg átszervezésén át, egészen a Baath Párt filozófiájáig bezárólag nem volt olyan téma, ahol egyetértettek volna. Jadid igyekezett Assadot kiszorítani a Forradalmi Parancsnokság Nemzeti Tanácsából, miközben ő pedig a saját embereivel töltötte fel a hadsereget.

A forradalom letért az útjáról

a-baath-part-zaszloja-es-a-sziriai-szarnyanak-emblemaja

Baath Párt zászlója

Végül a leszámolást egy Szíriával szomszédos országban kitört fegyveres konfliktus indította el. 1970 szeptemberében a jordániai hadsereg nekifogott a Palesztin Felszabadító Szervezet (PFSZ) táborainak felszámolásához az ország területén. Jadid közvetlen támogatást ígért a palesztinoknak és körülbelül 200 T-55-ös páncélost és a teljes 5-ik gyalogsági hadosztályt küldte Jordániába. Azonban Assad ezt hevesen ellenezte, aki már ekkor is „túl nagynak tartotta a palesztin szervezetek önállóságát”, valamint aggódott amiatt, hogy ezzel a lépéssel egy újabb izraeli támadást provokálnak ki Szíria ellen.Végül szeptember 24-én a jordániai légierő támadásai miatt a szíriai expedíciós erők kivonultak az arab országból, s innentől kezdve a szárazföldi hadvezetés inkább Assadra, mintsem a szíriai kormányra hallgatott. Jadid és köre ekkor érezte azt, hogy a védelmi miniszter túl nagy veszélyt jelent a hatalmukra nézve, s itt az ideje lépni.  Amikor Assad Gamal Abd Al-Nasser egyiptomi államfő temetésére ment Kairóba, Jadid egy „vészhelyzeti nemzetgyűlést” hívott össze, hogy ezen elmarasztalja és megfossza a védelmi minisztert a pozíciójától. Ám Assad időben tudomást szerzett a közelgő eseményekről: hazautazott és a hozzá hű katonai egységekkel együtt, Mustafa Tlas parancsnok vezetésével körbezárta a kongresszust. November 13-án hiába jelentették be Assad és Tlas menesztését meg letartóztatását, de végül a Jadid-kormány tagjait és Nur Al-Din Al-Atasi köztársasági elnököt hurcolták el bilincsbe verve. A puccsistáknak a Baath Párton belüli támogatóiakkal együtt sikerült egy olyan határozatot elfogadniuk, ami szabályozta a kormány befolyását a külügyekre és a hadiügyekre vonatkozóan.

iijiji

Egy szíriai lap cikke pár nappal a puccs előtt. A kongresszusban tartott rendkívüli gyűlésről szól, amikor egymást vádolták a felek az 1967-ben elszenvedett vereségért. Ez lett volna a hivatalos indok Hafez Al-Assad lemondatására, mivel ebben a cikkben őt az 1966-os puccs után Szíriában elmenekült ellenzékkel való kollaborációval vádolták meg. 

Damaszkusz utcáin ugyan volt pár tüntetés a Jadid-kormány mellett, de ezek is hamar kifulladtak. Szokatlanak számított, hogy hosszú idő után teljesen vértelenül zajlott le egy államcsíny Szíriában. A lakosság nagy része rezignáltan fogadta a történéseket: majd egy évtizednyi politikai káosz, folyamatos puccs, katonai vereség, gazdasági nehézéség és külpolitikai elszigetelődés után stabilitásra vágytak. Ezért Hafez Al-Assad hatalomra kerülését sem akkoriban és ma sem tartják feltétlenül puccsnak. Az államcsínyt a „korrekciós mozgalom” (al-harakat at-tasihíjak) hajtotta végre, akik egy „helyreigazító/javító/korrekciós” forradalmat (szaurát) hajtottak végre.Assadék hivatalosan továbbra is ragaszkodtak a Baath-forradalom eredményeihez, mint az egység (vahda), a szabadság (hurríja) és a szocializmus (isztirakíja), csupán szerintük „a forradalom letért a helyes útról, ezért vissza kellett terelni oda”.

Az új rendszernek szinte rekordgyorsasággal sikerült a konszolidálnia a hatalmát. November 16-án a Baath Regionális Parancsnoksága egy közleményben tudatta Szíria lakosságával és a világgal, hogy sikerrel járt a forradalom és váltás történt a pártban, valamint az államirányításban. 1970. november 19-én a Regionális Parancsnokság Ahmed al-Hatíbot jelölte meg államfőnek, de a valódi hatalom Assad kezében összpontosult, akit egy évvel később a rá adott szavazatok 99 százalékával megválasztottak elnöknek. 1971-re már gond nélkül működött az új rendszer, a legtöbb letartóztatott politikus kiengedték a börtönökből (szabadon elhagyhatták az országot is), valamint távoli országokban szíriai követségein ajánlottak fel nekik állást. Viszont Atasi és Jadid életük végéig (1990-es) évekig börtönben maradtak. Egyikük sem fogadta el a felkínált posztot, Jadid még meg is fenyegette Assadot: „Ha én visszatérek a hatalomba, addig vonszollak végig az utcákon, amíg bele nem halsz.”[17]

Nem észleltünk semmi változást

Fontos kitérni a külföld hozzáállására is. A világ nagy része csak napokkal később, elsősorban a helyi angol-francia nyelvű lapokból vagy a november 16-án kiadott közleményből értesült a változásról. Az arab ország több mint húsz éves történelmét ismerve nem csodálkoztak az államcsínyen, s Assad uralmát is ideiglenesnek gondolták, mivel arra számítottak, hogy hamarosan jön majd egy újabb politikus vagy katonatiszt, aki eltávolítja őt Szíria éléről. Az Egyesült Államok nem látott különbséget az előző vezetés és Assad-rendszer között. A Nixon-adminisztráció a szövetséges Jordánia megtámadása (Fekete Szeptember) és az izraeliekkel való feszültség (Golán-fennsík, palesztinok) miatt nem  akarta szorosabbra fűzni a kapcsolatait Damaszkusszal. Az európai államok (Franciaország, NSZK, Olaszország) pedig látva a két évtizednyi politikai instabilitást és alacsony gazdasági fejlettségét, vonakodott befektetni az országba. Ráadásul Nyugaton úgy látták, hogy Assad ugyanolyan elkötelezett a Szovjetunió és a többi szocialista ország mellett, mint az elődei.

assad-es-tlas-a-korrekcios-forradalom-utan-tartott-katonai-felvonulason

Assad és Tlas a korrekciós forradalom után tartott katonai felvonuláson

Csakhogy meglepő módon legelőször Moszkva sem nagyon bízott Assadban és vice versa. Még védelmi miniszterként rendkívül nyugtalanította a szovjet és csehszlovák katonai szakértők befolyása a szíriai hadseregre és függősége a szovjet fegyverektől. Nem egyszer igyekezett csökkenteni a befolyásukat: 1967 után leváltotta a túlzott szovjetbarátnak – esetlegesen szocialista országok szíriai ügynökeinek – tartott tiszteket a hadseregben. Kínával igyekezett ellensúlyozni a szovjet befolyást, amikor 1969-ben Mustafa Tlast Kínába küldte, hogy tárgyaljon a Kínai Kommunista Párttal (KKP) egy fegyvervásárlási üzlet lebonyolításáról.Assad megítélését az is rontotta, hogy kemény kritikusa volt a kommunista mozgalmaknak. Mivel a Szíriai Kommunista Párt és a baloldali értelmiség Jadid mellé állt, ezért igencsak megijedtek, amikor végül a másik oldal került ki győztesen. „Az Assad-frakció blokkolni fogja a szocialista országokkal való kapcsolatok elmélyítését és helyette olyan nyugati országokhoz fog közeledni, mint a Német Szövetségi Köztársaság vagy Franciaország”. Ilyen és ehhez hasonló jelentéseket küldtek szocialista államoknak és figyelmeztettek, hogy Damaszkusz leállítja a szocialista kölcsönök törlesztését vagy kiutasítja a keleti blokk – köztük a magyar – szakértőket az arab országból. Ezt csak tovább erősítette, hogy Assad a hatalomra kerülése után egy ideig g hanyagolta a Moszkvával való viszony rendezését: nem kötött barátsági és együttműködési szerződést a Szovjetunióval (ellentétben Egyiptommal vagy Irakkal), különböző modernizációs projektek végrehajtását hagyták félbe. Lényeges változás csak azután történt, hogy Damaszkusz Kairóval együtt 1972-től készülni kezdet az újabb arab-izraeli összecsapásra. Ehhez pedig szükséges volt újabb fegyverekre, amit csak a keleti blokktól (Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia) kapott meg.

Ugyanakkor Assad hatalomra kerülése pozitívan hatott a térség arab államaival fenntartott viszonyára. Enyhült a feszültség Jordániával és Irakkal. Szaúd-Arábiával is javult a viszony, Hafez AlAssad részt vett a mekkai zarándoklaton, amire szaúdi tisztségviselők is elkísérték. 1971-ben Szadattal és Kadhafival aláírta az Egyiptom, Líbia és Szíria uniójáról szóló bengázi határozatot, ugyanakkor ez nem került gyakorlati megvalósításra.Izrael továbbra is ellenségesen viszonyult Szíriához, mivel Assad után Damaszkusz továbbra sem mondott le a Golán-fennsík visszaszerzéséről vagy a Nagy-Szíria terv megvalósításáról.

szadat-kadhafi-assad-balrol-jobbra-bengaziaban-talalkozott-egymassal-amikor-alairtak-a-harom-orszag-uniojarol-szolo-nyilatkozatot

Szadat, Kadhafi, Assad (balról jobbra) Bengáziában találkozott egymással, amikor aláírták a három ország uniójáról szóló nyilatkozatot

Hafez Al-Assad 2000-ben bekövetkezett haláláig Szíria „a puccsok hazájából” a „stabilitás mintaállamává” vált a Közel-Keleten.  Természetesen ennek megvolt az ára: Assad egy „bonapartista”, tekintélyelvű, a titokszolgálat és a hadsereg „mindenhatóságán” alapuló és elnyomó diktatúrát vezetett be, ami kíméletlenül leszámolt minden ellenzékkel és szélsőséggel. Habár a korrekciós forradalom után is voltak kisebb-nagyobb válságok az arab országban, azok sem végződtek Assad bukásával. Az 1973-as negyedik arab-izraeli háborúban elszenvedett vereség nem rendítette meg elnök pozícióját a hadseregen belül, mégcsak nem is bírálták őt a vereség miatt. Ugyan az 1976-os libanoni polgárháborúba való beavatkozás számos kritikát váltott ki a Baath Párt baloldali frakciói és szíriai társadalmon vallásos rétege felől, mert Assad a keresztény nemzeti erők oldalán avatkozott be a palesztinok ellen, senki nem szervezett puccsot ellene. Egyetlen komolyabb kihívást Hafez Al-Assad idején a Muszlim Testvériség jelentette: az iraki Szaddám Huszein támogatásával, kihasználva egyes szunnita csoportok a rendszerrel szemben érzett indulatát, 1979-től terrorhadjáratba fogott a kormány és a vallási kisebbségek ellen. Ez konfliktus végül az 1982-es „hamái mészárlással” ért a tetőfokára, amikor a Muszlim Testvériség fegyveres felkelést robbantott ki Hamá városában, de ezt végül a szíriai hadsereg kegyetlenül leverte.Ugyanakkor a Muszlim Testvériségnek nem sikerült általános lázadást kirobbantania az egész országban, sem pedig a hadsereget a Baath Párt ellen fordítania. Ráadásul a rendszer még azt is túlélte, amikor 1983-ban Rifaat Al-Assad kihasználva bátyja infarktusát államcsínyt kísérelt meg. Azonban a hadsereg egy része, a Baath Párt és a társadalom nem állt a puccsisták mellé és végül az elnök – egyes források szerint a két testvér édesanyja – személyes közbenjárása után a puccsisták letették a fegyver Hafez Al-Assad a mai napig az egyik legmegosztóbb személyiség a történelemtudományban és az arab világban, aki véget vetett országa elszigeteltségének és szegénységének; kemény kézzel tartotta fenn a rendszerét, ami viszont biztosította az ország etnikai-vallási sokszínűségét; valamint Szíriát a Közel-Kelet egyik meghatározó tényezőjévé tette, amit jól szimbolizálnak Kissinger szavai: „a Közel-Keleten Egyiptom nélkül nincs háború, de Szíria nélkül viszont nincs béke”.


Napitortenelmiforras.blog.hu – Krajcsír Lukács