Cadmus fordítás Cadmus
Magyarország

2015. 04. 01.

A jemeni katonai beavatkozás a terrorizmus továbbterjedéséhez vezet

2015. 04. 01.

A Jobbik határozottan elutasítja Szaúd-Arábia katonai beavatkozását Jemenben. Az a lépés, hogy Szaúd-Arábia és térségbeli szövetségesei az USA jóváhagyásával 150 ezer katona és 100 harci gép bevetésével ártatlan civileket mészároltak le a belső etnikai feszültségektől terhelt országban, szembe megy azzal a nemzetközi jogi alapelvvel, amely a nemzetek szuverenitásának tiszteletben tartását írja elő – áll a párt közleményében.

Az elmúlt években Szaúd-Arábia és térségbeli szunnita szövetségesei a Nyugat támogatását élvezve nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy etnikailag és vallásilag heterogén, korábban békés és stabil országok dőljenek romba, helyükön pedig az iszlám szélsőséges irányzatai, a vahabizmus és szalafizmus terjedjen el, így a térségben eluralkodjon a más vallásokat, illetve az iszlám más irányzatait követők elleni, kulturális örökségeket sem tisztelő barbár terrorizmus. Az Iszlám Állam létrejöttéért is ugyanezek az erők felelnek, akik ahelyett, hogy szembe néznének korábbi tetteik következményeivel és a térség stabilitásáért tennének erőfeszítéseket, most egy újabb ország destabilizálását idézik elő.

A Jobbik meggyőződése, hogy Jemenben kizárólag a síita és szunnita etnikumok közötti párbeszéd és a nemzetközi közvetítés vezethet békés rendezéshez, a külső katonai beavatkozás kizárólag a terrorizmus további terjedéséhez, a térség további destabilizálásához vezet – olvasható a Gyöngyösi Márton által jegyzett közleményben.

Orientalista.hu – (Forrás: alfahir.hu)

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑