Interjú ber naameh

2016. 06. 20.

A kelet világosságát hozza – interjú Abeer Nehme libanoni énekesnővel (videó)



Abeer Nehme libanoni énekesnő június 19-én, vasárnap a Szent István-bazilikában ad koncertet a Szent Efrém Férfikarral az „Orientale lumen – Kelet világossága” hangversenysorozat keretében. Magyarországi fellépése előtt kérdeztük őt hagyományokról, istenkapcsolatról és zenéről.

– Hogy érzi magát egy hosszú út után, újra Magyarországon?

– Jól vagyok, annak ellenére, hogy nem sokat aludtam, és örülök a régi barátokkal való találkozásnak is. Nagyon izgatott vagyok az elkövetkező pár nap miatt. Nagyon örülök annak, hogy Magyarországon lehetek, minden alkalommal egyre jobban megismerem, és nagyon szeretem.

– Ez nem az első alkalom, hogy a Szent Efrém Férfikarral ad koncertet. Hogyan alakult a kórussal való kapcsolata?

– Az első alkalommal, amikor Magyarországon jártam egy dokumentumfilm forgatásakor, akkor fedeztem fel a Szent Efrém Férfikart. Azután meghívtak Magyarországra, akkor adtuk az első közös koncertet a Szent István-bazilikában, majd én is meghívtam a kórust a FÈS nemzetközi szakrális zenei fesztiválra, Marokkóba. Később az Egyesült Arab Emírségek fővárosában közösen vettünk részt az Abu-Dzabi Fesztivál megnyitóján. Most készülünk egy világ körüli turnéra, melynek során ismét együtt fogok énekelni a Szent Efrém Férfikarral is.

– Honnan származik az ötlet, hogy közös koncerten mutassák be az ortodox egyház pünkösdi ünnepköréhez kapcsolódó zenei hagyományt?

– Nos, ez mind az én munkám, mind a Szent Efrém Férfikar munkájának, repertoárunknak a része. Ahogyan a Szent Efrém Férfikar is különböző zenei hagyományokat tár fel és mutat be, úgy én is a zenei diverzitásra törekszem. Megpróbáltuk megtalálni a közös metszéspontot, és ott találkozni. Van egy libanoni zenész-zenetudós barátom, aki szintén a különböző kultúrák és tradíciók zenéit ötvözi, így a bizánci és arámi melódiákat „vegyíti” egymással, amelyek egyébként közös gyökerekből származnak. Ezeket adtuk és adjuk elő közösen, más országok és vallások dallamkincsével együtt.

– Előadói tevékenysége mellett az ősi, tradicionális zene gyökereit is kutatja. Honnan ered ez a kutatói tevékenység?

– Mindenekelőtt azért, mert nagyon kíváncsi ember vagyok. Gyerekkorom óta szeretek elmélyülni, megismerni a dolgok eredetét, ahogyan szüntelenül kerestem és keresem a saját hangom lehetőségeit, határait, a különböző stílusokat is. Később, már zenetudósként kaptam a régóta vágyott lehetőséget, hogy utazzam a világban, és kutassam, felfedezzem a legkülönfélébb népzenei hagyományokat. A tevékenységem tehát egy vágyból fakadt, ami a zene kutatására irányult, és az évek során több is lett ennél: a zene felfedezésével az embereket ismertem és ismerem meg mind a mai napig. Ez a zenén keresztül történő felfedezés talán még érdekesebb.

– Mit jelent Ön számára a zene? Hogyan fejezné ki legmélyebb értelmét?

– A zene egy olyan nyelv, amely minden egyes emberről és mindannyiunkban „szól”. A zene a szeretet és a béke nyelve. Ez a mindennapokban használt politikai és diplomáciai nyelvnél is sokkal eredményesebb. Egy teljesen független és egyedi nyelv, amelyen keresztül kapcsolatba léphetünk egymással. Nem csak különbözőképpen egymás mellé illesztett hangjegyek sokasága, sokkal több annál. Szeretném, ha a zenén keresztül tudnánk kommunikálni egymással, ha meg tudnánk érteni egymást, és el tudnánk fogadni ezáltal a bennünk és köztünk lévő különbözőséget, annak fontosságát. Bár a zene a világ minden pontján más, mégis közelebb viszi az embereket egymáshoz, megértetve, hogy „egy ember vagyunk”. A zene számomra a hang, és a hang mindenben ott van. Ha jól emlékszem, Bartók mondta: ha meg akarod ismerni a népzenét, nem elegendő csupán hallgatni, hanem élni is kell. Ahhoz, hogy az egész tradícióra rálátás nyíljon, meg kell érteni azt, hogy kik azok az emberek, akik azokat a dalokat éneklik. A zene rólunk beszél. És mi lehetne ennél fontosabb? Ez az élet.

aber naameh 2

– Van-e olyan aspektusa a magyar népzenének, amely különösen közel áll a szívéhez?

– A magyar népzene nagyon gazdag, ugyanakkor nagyon egyszerű is. Nagyon érdekes az, ahogyan a magyar zeneszerzők fejlesztették és beemelték a népzenei motívumokat klasszikus darabjaikba, megismertetve őket a világgal. Nagyon megragad az, ahogyan a magyar emberek őrzik és élik a népzenét a maga tisztaságában, annak ellenére, hogy a zeneszerzők kitágították az egyes művekben ezeket a dallamokat és motívumokat. Amikor Magyarországon jártam az általam készített dokumentumfilm forgatásán, ellátogattam egy népzenei fesztiválra. Nagyon megérintett, hogy a fiatal generáció is milyen erősen kötődik a népi hagyományokhoz, hogy a kisebbek ugyanúgy játszanak a népi hangszereken és éneklik a régi dallamokat, játsszák a népi játékokat. Ennek az életszerűsége nagyon megindító volt.

Azokban az országokban, amelyeket háború sújt hosszú-hosszú ideje, annak ellenére, hogy a népzene természetesen ott van, már nem annyira élő. Próbáljuk valahogyan megőrizni ezt mi, művészek, de nekünk nincsenek például fesztiváljaink, amelyek segítenek, hogy életben tartsuk. Természetesen az élet számos területén, így például esküvőkön is találkozunk a tradicionális zenékkel és táncokkal, de nincs kifejezetten olyan eseményünk, amelyen a népi kultúra megjelenhetne. Azt hiszem, hogy ez mindenhol megtörténik, ahol az ország súlyos kulturális károkat szenved. A zene úgy is értelmezhető mint tükör: az adott ország kulturális állapotát mutatja meg. Így például a szíriai Aleppóban a kulturális sokféleség, a zenei motívumok, dallamok, a táncok gazdagsága figyelhető meg, a háború pusztításai következtében ez azonban már nem tud megjelenni. Az emberek természetesen őrzik a hagyományokat, de a hely, ahol mindezek megjelenhetnének, nincs többé. Azok, akik onnan elmenekülnek, elviszik a világ számos pontjára ezt a kultúrát, és nem tudom, hogy idővel mi fog történni, de azt hiszem, hogy a hely is éppen úgy fontos egy-egy tradíció megőrzésében. Itt, Magyarországon bámulatos, ahogyan a népi hagyományok beépülnek a mindennapi életbe, hogy vannak a megőrzésnek terei, alkalmai. Ez nagy áldás!

– Hogyan tekint saját munkájára? Azt gondolom, hogy jelenléte felhívás lehet arra, hogy befogadóbbakká váljunk, hiszen a zenén keresztül megnyithatja szívünket…

– Nagyon szomorú időket élünk. Az a diszkrimináció, amelyet napjainkban tapasztalunk, elképesztő. Mindennap szembesülünk azzal, hogy a kultúránkat és bennünket is meg akarnak semmisíteni. A gonosz minden földrészen, országban jelen van. Éppen ezért nem lehet általánosítani, nem lehet azt mondani, hogy mindenki, aki a Közel-Keletről származik, terrorista. Természetesen meg kell védenünk önmagunkat, az országainkat és kultúránkat, otthonainkat, de az is fontos, hogy a másik emberre úgy tekintsünk, mint önmagunkra, mint egy hozzánk hasonló emberi teremtményre. Fel kell tennünk a kérdést: mi hogyan éreznénk magunkat, ha velünk bánnának ugyanúgy, ahogy a másikkal? Egyáltalán nem jó dolog elveszíteni az otthonodat, az országodat, a szabadságodat, és emellett bekerülni egy skatulyába, a származásod miatt.

Közel-keleti keresztényként nem tartozom a kisebbséghez, hiszen a kereszténység mindig is ott volt, abból a földből gyökerezünk, különösen Libanonban. Ugyanakkor mindennap félünk mi is a terrorizmustól, hiszen Damaszkusz például három óra autóútra van Bejrúttól. Szíria és Libanon voltaképpen egy ország, összeköti őket a kultúra és a hagyományok hasonlósága is. Látni elpusztulni az országot, amelyet szeretek, nagyon fájdalmas. Mindennap sírok emiatt, és félek is egyben. A legmegdöbbentőbb az a pusztítás, ami a másik különbözősége miatti gyűlöletből fakad. A muszlimok éppen úgy félnek, mint mi, keresztények. Mi azonban nem harcolhatunk ellenük és nem győzhetünk gyűlölettel. Csak jó kormányzással lehet fellépni, nem fegyverekkel. Ha gyűlölsz valakit, ő is gyűlölni fog téged. Hálás vagyok, hogy kereszténynek születtem, mert a mi vallásunk a megbocsátásra, a szeretetre tanít, arra, hogy megnyissuk a szívünket. Isten nemcsak értünk jött a világra, hanem mindazokért, akik gyengék, akik szegények, akik szükséget szenvednek és éheznek a szeretetre. Keresztényként így kell cselekednünk, bölcsen és emberségesen másokkal szemben.

– Van olyan darab, amit kifejezetten szeret, különösképpen a vasárnapi koncertre tekintve?

– Minden egyes darabot a szívemhez közel állónak érzek. Minden dal egy történetet mond el, és nem tudnám megmondani, hogy melyik a legjobb. Mindegyik az.

– Mit gondol, van különbség egy liturgia és egy koncert között?

– Sokat énekelek koncerten, nem csak szakrális zenét. A liturgia annyiban más, hogy ott az énekek kifejezetten a szentmise részeihez illeszkednek. Egy koncerten azonban a dallamok „mögé lehet tekinteni”, egymás mellé lehet helyezni a különböző vallási hagyományok és keresztény rítusok (maronita, szír ortodox) dallamvilágát. Mindazonáltal a koncert éppen úgy válhat liturgiává és imává, még akkor is, ha a hallgatóság nem vallásos vagy nem érti az adott nyelven elhangzó darabot. Mégis valahogyan megérinti őket a zene. Ennek részesévé, közvetítőjévé válni a legszebb.

Orientalista.hu – Magyar Kurír

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑