Irak

2017. 10. 20.

A kurdok készen állnak a párbeszédre



Üdvözölte az autonóm iraki Kurdisztán kormánya csütörtökön az iraki miniszterelnök párbeszédre tett javaslatát a kurd függetlenségi népszavazás nyomán kialakult válság rendezése érdekében.

„Ezeket a kérdéseket nem lehet hadműveletekkel megoldani. Kurdisztán a nemzetközi közösség segítségét és közreműködését kéri, hogy legyen a védnöke az ezeket a kérdéseket az iraki alkotmány alapján megoldó párbeszédnek”

– áll a kurd kabinet ülése után kiadott közleményben.

A Necsirvan Barzani által vezetett kurdisztáni kormány az erbíli székhelyű Rudau televízió szerint közölte, kedvezően viszonyul Haider al-Abadi arról szóló javaslatához, hogy az alkotmány és a partnerség szellemében rendezzék a helyzetet.

A központi iraki kormány feje, Haider al-Abadi kedden szólított fel egyeztetésekre, miután a szeptemberben a bagdadi vezetés akarata ellenére megtartott referendumról szólva azt mondta,

„az már a múlté”.

Abadi az autonóm régióval folytatandó párbeszéd előfeltételéül szabta meg, hogy tekintsék semmisnek a szeptember 25-i függetlenségi népszavazás eredményét, amelyen a szavazók nagy többsége az elszakadásra voksolt.

Vasárnap a bagdadi kormányfő utasítására hadművelet indult a központi kormány ellenőrzésének visszaállítására a vitatott észak-iraki területeken.

A kormányerők visszafoglalták a kurd autonóm területen kívül fekvő, kőolajban gazdag Kirkukot is, amely 2014 óta volt a pesmergák kezén.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: , , , , , ,






Back to Top ↑