Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Gazdaság

2016. 05. 06.

A légiiparban erősít Marokkó

2016. 05. 06.

Marokkó repülőgép-ipara gyors ütemben fejlődik. Az észak-afrikai országban több mint száz európai és amerikai cég fektetett be. Az utóbbi években az ágazat 25%-os növekedést produkált, több ezer munkahelyet teremtett és szakképzési központokat hozott létre. – közölte az Euronews.

 A légiipari beszállítók szokásos seattle-i csúcstalálkozóján több marokkói vállalat képviselői is részt vettek.

Moulay Hafid El Alamy, az ország ipari minisztere szerint ez egy húzóágazat és virágzó üzlet. Majd hozzátette, hogy egy olyan iparosodni szándékozó ország, mint Marokkó, nem engedheti meg magának, hogy ne legyen jelen ebben az ágazatban.

Ez a fórum igazi lehetőséget teremtett arra, hogy a Marokkóban gyártott termékeket megismertessék. Az ország elkötelezett ipara fejlesztése mellett és ebben vezető szerepet szán a csúcstechnológiát használó légiiparnak.

Marokkóban létrehozták az Aeronautikai Szakmák Intézetét, az IMA-t, hogy a légiipari vállalatokat igényeiknek megfelelő szakemberekkel lássák el.

Egy belga cég, a Precimetal vezérigazgatója, Philippe Hoste szerint az IMA egyedülálló tapasztalat számára, mivel lehetővé teszi a vállalatának – amely Marokkóban akar beruházni – hogy választhasson a munkások típusai között, és megkérje az intézetet, hogy úgy képezze őket, hogy nagyon rövid idő alatt bevethetők legyenek abban az iparágban, amelyet fejleszteni akarnak.

Már több mint hatszáz fiatal végzett az intézetben, és mindannyian el is tudtak helyezkedni légiipari vállalatoknál. Továbbképzéseket is tartanak az IMA-ban.

Hamid Benbrahim El Andaloussi az iparági kamara elnöke azt mondja, hogy az intézetet az állammal és a vállalkozókkal közösen hozták létre, és állami finanszírozással működtetik. A fiatalokat a vállalatok számára választják ki és hat-nyolc hónapon át tart a képzésük.

A Matis Aerospace légiipari vezetékek gyártására specilaizálódott. 2001-ben alapította a Boeing, a Labinal Power Systems és a Royal Air Maroc. A vállalat egyebek közt a Boeing, az Airbus és a Dassault több gépéhez gyárt alkatrészeket.

A Matis Aerospace elnyerte a “Boeing performance ezüst díjat”, amelyet egyebek között 99,9 százalékosra értékelt minőségi munkájával és a szállítási határidők tökéletes betartásával érdemelt ki.

Orientalista.hu – Zenobia

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑