Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Geopolitika

2016. 03. 08.

A Libanonnak szánt fegyverrakomány a szaúdi hadsereghez kerül

2016. 03. 08.

A szaúdi külügyminiszter, Adel al-Jubair kijelentette, hogy azokat a támogatásokat, amelyek a tervek szerint a libanoni hadsereghez kerültek volna, Rijád a szaúdi hadseregnek fogja átadni.

Jubair március 5-én, egy szombati sajtótájékoztatón Párizsban elmondta: „Úgy döntöttünk, leállítjuk a 3 milliárd dollár értékű fegyverek szállítását a libanoni hadsereg részére, és inkább a szaúdi hadseregnek adjuk azt.”- jelentette az AFP ügynökség.

A libanoni hadsereg segélyprogramja francia fegyvereket foglalt magába. A Russia Today hírügynökség információi szerint Jubair azt mondta, Rijád fogja átvenni azokat,  a fegyvereket amiket a Párizzsal kötött szerződés  szerint Bejrútba kellett volna leszállítani „Nem szegjük meg a szerződést. Végre fogjuk hajtani, de az ügyfél a szaúdi hadsereg lesz.”

Hozzátette: „Azzal a helyzettel szembesülünk, hogy a Hezbollah hozza meg a döntéseket Libanonban. A fegyverek Szaúd-Arábiához jutnak majd, és nem pedig a Hezbollahhoz.”

Orientalista.hu – Syriana

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑