Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Magyarország

2015. 04. 15.

A mai naptól számolni kell Magyarországon a terrorveszéllyel

2015. 04. 15.

Az Iszlám Állam elleni misszióról szóló kétharmados végszavazás megmutatta: az Orbán-Gyurcsány koalíció létezik – jelentette ki Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján. Mint ismert, az Országgyűlés fideszes többsége, kiegészülve a Gyurcsány és a Bajnai párt képviselőivel, az iraki katonai misszió mellett döntött.

Semmi nem indokolja

big_Hungary Army01

A Hazáért és nem a külföldi érdekekért.

Gyöngyösi szerint a magyar nemzeti szuverenitásról az is sokat elárul, hogy a Washingtonból érkező felszólításra pár hét alatt Magyarország egy katonai missziót küld ki az Iszlám Állam ellen, amelynek létrejöttében a nyugatot komoly felelősség terheli.

Mind a mai napig nem tudjuk, hogy az ISIS katonai, pénzügyi utánpótlása honnan származik – mutatott rá a jobbikos honatya. Hogyan képes egy ütőképes, adóbevételekkel rendelkező állam létrehozására, működtetésére, illetve egy komoly haderő felállítására? – fogalmazta meg kételyeit Gyöngyösi.

Az ISIS elleni misszió nem rendelkezik nemzetközi jogalappal, hiszen sem az ENSZ, sem a NATO nem hatalmazott fel senkit, hogy közbelépjen, így Magyarországnak sincs semmiféle kötelezettsége  – emelte ki, majd hozzáfűzte: semmi nem indokolja, hogy katonai és pénzügyi lehetőségeinket messze meghaladó módon vegyünk részt ebben a misszióban.

A katonai kockázatokról elmondta, egyáltalán nincs a Jobbik meggyőződve arról, hogy a kiküldött magyar katonák az iraki Erbíl városában valóban biztonságban lesznek, hiszen ez a helység csak relatív értelemben nevezhető biztonságosnak.

Ugyanakkor, még arra sem kaptunk konkrét választ, hogy a magyar katonáknak mi lesz majd a feladata, és arra sem, hogy meddig tartana a szolgálatuk a frontvonaltól néhány kilométerre található városban – árulta el.

Számolni kell a terrorveszéllyel

gyongyosi

Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő

Gyöngyösi Márton ugyanakkor sokkal nagyobb kockázatnak tartja, hogy a magyar hatóságok és az intézmények nincsenek felkészülve az a Magyarországra irányuló potenciális terrorveszélyre.

A frakcióvezető-helyettes emlékeztetett: az elmúlt években meghússzorozódott bevándorlás mértéke hazánkba, ugyanakkor a bevándorlók többségéről a magyar hatóságoknak az égvilágon semmilyen információja sincs, így a terrorveszély egy reális fenyegetést jelent, amivel sajnos Magyarországon számolni kell – hangsúlyozta.

Vajon melyik kormánytag fogja vállalni a felelősséget azért, ha Magyarországon egy terrortámadás történik a közeljövőben, köszönhetően az ISIS elleni katonai akcióban való részvételünkért – vetette fel a nemzeti párt politikusa.

A Jobbik  leszögezi, hogy ez a misszió a magyar érdekkel ellentétes, a Magyarországra irányuló terrorveszély miatt, ezért nem tudja támogatni a kormány részvételi szándékát– nyomatékosította a párt szándékát Gyöngyösi.

Orientalista.hu – (Forrás: alfahir.hu)

Megosztom:

,




Back to Top ↑