Cadmus fordítás Cadmus
Európa

2015. 11. 07.

A német belügyminiszter szűkítené a szíriai menekültek jogait

2015. 11. 07.

Szűkítené a szíriai menekültek jogait a német belügyminiszter: Thomas de Maiziere pénteki felvetése szerint a polgárháború sújtotta arab országból származó menekülteknek a jövőben csak egy évre kellene tartózkodási engedélyt adni, és meg kellene vonni a családegyesítés lehetőségét.

A konzervatív CDU politikusa a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy hasonló helyzetben más országok is csak korlátozott időre nyújtanak védelmet. “Mi is ezt tesszük majd a jövőben a szírekkel, amennyiben azt mondjuk nekik, hogy kaptok védelmet, de csak úgynevezett oltalmazotti jogállást, amely időben korlátozott, és nem teszi lehetővé a családegyesítést.”

A miniszter az albán fővárosban, Tiranában tett látogatása során nyilatkozott a rádiónak. Nyilatkozata este került adásba. A ZDF közszolgálati televízió szerint a felvetés meglepetést okozott a kancellári hivatalban, az ügyet azonban egyelőre nem lehet tisztázni, mert a tárcavezető úton van Tiranából Berlin felé.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap online kiadásában azt írta, hogy a minisztérium már utasította is a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalt (BAMF), hogy ezentúl kizárólag oltalmazotti státust adjon a szíriai menedékkérőknek.

A lap értesülését a tárca este cáfolta, közleménye szerint egyelőre minden marad a régiben, és minden tervezett változtatást előbb megbeszélnek a koalíciós partnerek.

Ezt megerősítette Steffen Seibert kormányszóvivő is, aki a Twitter közösségi oldalon azt írta, hogy “a BAMF döntési gyakorlata még nem változott”, és “marad az eddigi gyakorlat”.

Az SPD részéről azonnal elutasították a felvetést, a párt több vezető politikusa hangsúlyozta, hogy a szociáldemokraták ellenállnak a csütörtökön kötött koalíciós megállapodás utólagos szigorítására irányuló törekvésnek.

A megállapodás egyik pontja kimondja, hogy felfüggesztik a családegyesítés lehetőségét az oltalmazottak, vagyis azon menedékkérők esetében, akik ugyan nem jogosultak menekültstátusra, de Németországban maradhatnak valamilyen ok miatt, például azért, mert hazájukban halálbüntetés fenyegetné őket. Ehhez a jogálláshoz egy évre szóló, meghosszabbítható tartózkodási engedély jár.

A szíriaiak alkotják a menedékkérők legnagyobb csoportját Németországban, az idén október végéig 243 721 szíriai állampolgárt vettek menekültügyi nyilvántartásba, köztük 88 640-et októberben.

Az oltalmazottak száma igen csekély, az idén eddig 1500-nál is kevesebb menedékkérő kapott ilyen jogállást. Ez a szám “növekedik majd, amikor a szírekre is kiterjesztjük” a jogállást – mondta Thomas de Maiziere a Deutschlandfunknak.

Közben a Der Spiegel című hírmagazin – digitális formátumban már péntek este megjelent – legfrissebb számában azt írta, hogy a gazdasági minisztérium belső számításai szerint a 2015-2020-as időszakban összesen 3,4 millió menedékkérő érkezhet Németországba. Az idén 900 ezer, jövőre 800 ezer, 2017-ben 500 ezer, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban pedig rendre 400 ezer körül alakulhat a menedékkérők száma a tárca prognózisa szerint.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑