2015. 12. 18.
A német hírszerzés újból együttműködik a szír titkosszolgálattal
2015. 12. 18.
A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) ismét együttműködik a Szíriai Arab Köztársaság titkosszolgálatával – írta a Bild című német lap.
A Bild értesülése szerint a BND-től huzamosabb ideje rendszeresen járnak emberek Damaszkuszba, hogy tárgyaljanak szíriai kollegákkal. A találkozók célja az információcsere az iszlamista terrorizmusról, és a párbeszéd csatornájának kiépítése a szíriai vezetéssel, például arra az esetre, ha a német hadsereg (Bundeswehr) szíriai – az Iszlám Állam terrorszervezet ellen irányuló – küldetése során lezuhan egy felderítő gép, és ki kell menteni a pilótát.
Az együttműködés politikailag igen kényes ügy, hiszen Szíriában lassan öt éve háború van, és jórészt a külföldi titkosszolgálatok által irányított fegyveres csoportokat terheli a felelősség a lakosság ellen elkövetett bűneiért.
A BND azonban nemcsak újrakezdte az együttműködést a szíriai szervekkel, hanem a lehető leggyorsabban szeretne kiépíteni egy állomáshelyet Damaszkuszban. Az előkészületek a szövetségi kormány tudtával zajlanak, a hírszerzők például a német nagykövetség bezárt épületébe költözhetnek be. A kormány a tervek szerint 2016 elején hoz végső döntést az ügyben.
A fejleményekről hivatalosan nem nyilatkoznak a kormány részéről. Az ellenzéki Zöldek egy parlamenti (Bundestag-) képviselője sem kapott egyértelmű választ a kormányhoz intézett írásbeli kérdésére. A Konstantin von Notznak megküldött – és a Bildhez eljutott – válaszban kifejtették, hogy a külföldi partnerekkel folytatott hírszerzési együttműködés “különösen védendő” részletei válhatnának ismertté, ha a kormányzat megosztaná a kért információkat a képviselővel. Hozzátették, hogy jelen esetben az állam érdeke jelentősen nagyobb súllyal esik latba, mint a törvényhozásnak a kormányzat munkájáról szóló információk megismeréséhez fűződő joga.
Orientalista.hu – (MTI nyomán)