Keresztények pakisztáni keresztények

2016. 03. 24.

A pakisztáni keresztények vértanúk szentté avatását kérik



Március 13-án Lahorban katolikusok és anglikánok liturgikus szertartások keretében emlékeztek meg a városban egy éve elkövetett keresztényellenes merénylet áldozataira.

A tavalyi támadás során huszonegy ember életét vesztette, mintegy nyolcvanan megsebesültek. Mind a katolikus, mind az anglikán templomban szentmiséket mutattak be az áldozatok lelki üdvéért, és imavirrasztást tartottak a békéért – számolt be az AsiaNews katolikus hírügynökség.

A merényletet tálib szélsőségesek követték el 2015. március 15-én. Két egymáshoz közel lévő istentiszteleti helyet támadtak meg egy időben: a katolikus Szent János-templomot és a protestáns Krisztus Király-templomot. A robbanást követően a felbőszült tömeg meglincselt két muszlimot, akik állítólag a terroristák bűntársai voltak. A pandzsábi kormány megtorló akciót indított a városrész lakói ellen, százhúsz fiatalt letartóztatott a lincselésben való részvétel vádjával. Ma még mindig több mint ötven keresztény család várja, hogy tudomást szerezzen hozzátartozói sorsáról, akik ellen büntetőjogi eljárást indítottak el a két muszlim ember meggyilkolása miatt.

Lahor érseke, Sebastian Shah a keresztényellenes támadás évfordulója alkalmából március 13-án szentmisét mutatott be. A szertartáson kitüntetést nyújtott át azoknak az önkénteseknek, akik ma is biztonsági szolgálatot látnak el a templom körül. „Büszkék vagyunk bátor fiainkra. Tettük a szenvedélyes szeretetből és a Biblia tanításából fakadt. A társadalomban uralkodó közöny terrorizmushoz vezetett, de a keresztények, szívükben irgalommal, Pakisztán új arculatát jelenthetik” – mondta a főpásztor. A szertartás végén Felejthetetlen áldozat címmel egy kiadványt osztott ki, amely a tragédiában elhunyt fiatalok és papok életét, önfeláldozását idézi fel; tartalmazza a merénylet szemtanúinak elbeszéléseit is.

Szikandár Maszih, a merénylet egyik szemtanúja és túlélője így emlékezett vissza a történtekre: „A Szent János-templom előtti téren voltam, amikor hallottam a közeli [anglikán] templom elleni öngyilkos merénylet robaját. Először azt hittem, hogy egy gázpalack robbant fel. Néhány pillanat múlva hallatszottak az utcáról jövő lövések. Valaki kiabálta, hogy csukjuk be a kaput, utána láttam a merénylőt, aki a bejárat felé közeledett”. Maszihnak sikerült becsuknia a templom vaskapuját, így sok hívő életét megmentette, de ő maga megsebesült. Súlyos sérülései ellenére ma is ellátja a templom körüli biztonsági szolgálatot negyven önkéntessel együtt, most már fegyveresen. „Megvédjük püspökünket és papjainkat. Lelkipásztori látogatásaik során néhány lépés távolságából követjük őket” – nyilatkozta a pakisztáni keresztény fiatal.

Különös tisztelettel emlékeztek meg Akash Básirról, aki élete feláldozásával több mint kétezer hívő életét mentette meg. A húszéves önkéntes biztonsági őr feltartóztatta az öngyilkos merénylőt, és önfeláldozó tettével megakadályozta, hogy bejusson a Szent János-templomba. A merénylővel együtt vesztette életét.

Francis Gulzar plébános kijelentette: „Akash a mi hősünk. Tette ösztönzést jelentett a keresztény fiataloknak, akik ma nagy számban látják el a biztonsági szolgálatot.”

Gulzar atya hozzátette: széles körű népi mozgalom indult Akash Básir szentté avatása érdekében – a fiatal vértanú lenne Pakisztán első szentje. A Felejthetetlen áldozat című kiadvány hozzájárul életének dokumentálásához.

Akash vértanúsága elgondolkoztató kérdést vet fel, mint ahogy erre a Napjaink vértanúi című amerikai honlap utal: „Mi, nyugati keresztények, vajon képesek vagyunk-e teljesen átérezni, milyen testvéreink élete a világ többi részén? Mit gondolnánk hitünkről, ha úgy kellene templomba mennünk, hogy tudjuk, nagy esélyünk van rá, hogy nem térünk haza? Mi lenne, ha tudnánk, hogy szentmisére igyekvő gyermekeinket, testvéreinket bármikor megölhetik, vagy egy életre szólóan megnyomoríthatják? Ez minden vasárnap valóban megtörténik a föld számos helyén.”

Orientalista.hu – (Vatikáni Rádió, Magyar Kurír)

Címkék: , ,






Back to Top ↑