Cadmus fordítás Cadmus
Egyiptom

2015. 07. 18.

A ramadani böjt végeztével zavargások törtek ki  Kairóban

2015. 07. 18.

Féltucat halottja, és három sebesültje van azoknak a zavargásoknak ami a Ramadan böjti hónapot lezáró ünnepén tört ki Kairóban.

Az Aid Al-Fitr ünnep első napján pénteken hajnalban az ima után a Muzulmán Testvériség hívei a piramisokhoz vezető Al-Haram úton tartottak felvonulást.

Az iszlamista tüntetők provokálták a helyi lakosokat akik nem nézték jó szemmel a szélsőséges szervezet menetelét és összecsaptak velük. A helyszínre siető rendőrök közbeavatkoztak,de az iszlamisták őket is megtámadták.

A biztonsági erők az erőszakba torkolt tüntetést feloszlatták, majd őrizetbe vettek tizenöt felfegyverzett iszlamistát.

A Muszlim Testvériség a 30’-as években alakult Egyiptomban, majd számos arab országban is megalapította helyi iszlamista csoportját.

A szervezet majdnem minden arab államban be volt tiltva a szélsőséges nézetei miatt, de az “arab tavasz”  hozadékaként számos arab államban hatalomra kerültek így Egyiptomban is.

2013 júliusában A jelenlegi elnök és az akkori hadsereg főparancsnoka Abdel-Fattah Al-Sisis által levezénylet hatalomváltás, sikeresen elmozdította az iszlamista államfő Mohamed Murszit és az új ideglenes kormány ismételten betiltotta a Muszlim Testvériség működését a Nílus menti országban.

 Az iszlamista Murszit a júniusban több magas rangú testvériség vezetővel együtt a kairói bíróság halálra ítélte. Pár héttel később az ország főügyészével egy féltonnás autóba rejtett pokolgép végzett. Azóta napi szinten történnek merényletek az országban a legtöbb terrortámadást a vahabita Iszlám Állam egyiptomi ága vállalja magára.

Orientalista.hu – Sinoda

Megosztom:

,




Back to Top ↑