Cadmus fordítás Cadmus
Törökország

2015. 06. 12.

A török hírszerző ügynökség segíti a takfiri ISIS terroristák biztonságos átjutását Szíriába

2015. 06. 12.

Újonnan napvilágra került videofelvételek megerősítik azt az elterjedt nézetet, hogy a török ​​kormány hírszerző ügynöksége biztosítja a takfiri ISIS terroristák biztonságos áthaladását Szíriába.

A balközép Török napilap, a Cumhuriyet, mutatta be a videókat egy csütörtöki riportjában az Országos Hírszerzési Szervezetre (MIT) vonatkozóan, mely szerint a hírhedt takfiri csoport Szíriába való átjutását segíti. -írta a Press TV

A felvételeken járművezetők bevallják, hogy “kötelességük megtenni az államnak”, hogy a fegyvereseknek segítenek kerülőutakon eljutni az erősen védett szíriai Kobani város körüli területekre.

Az egyik vezető beszámol a járműveket kísérő MIT ügynökökről az utazás ideje alatt, amely a Szíriában lévő Atme táborból indul a határ menti török Şanlıurfa tartományban található Akçakale városba, ahonnan fegyveresekkel és rakománnyal megrakva indulnak vissza Szíriába.

A felvételeken szereplő egyik vezető elmondja: “Nem tették lehetővé, hogy elhagyjuk a járművet [egyszer eljutottunk Akçakale-ba]. Az egyik közölök [fegyveresek közül] a mi oldalunkon várt. Egy másik jármű érkezett és leparkolt a miénk mögé, és elindultak a rakományért az én járművemtől [a másik járműhöz]. 46-an [fegyveresek] voltak az én járművemben, és később megtudtam, hogy a sajátomon kívül még 27 másik busszal szállították akkor a fegyvereseket. Szakállas férfiak voltak, ápolatlan külsővel.”

Az ellenzéki lap korábban, június 5-én már megvádolta a török ​​hatóságokat és a hírszerző ügynökséget, amiért segítenek átcsempészni az ISIS és egyéb takfiri terroristákat Szíriába Törökországból.

Az előtt május 29-én került fel egy videó a Cumhuriyet honlapjára, amelyen állítólag az látható, hogy a török ​​hírszerző ügynökséghez tartozó teherautókon fegyvereket visznek ki Szíriába a takfiri terrorista csoport számára.

Szíria 2011 óta küszködik súlyos válsággal, amelyet az Egyesült Államok és annak regionális szövetségesei – különösen Katar, Szaúd-Arábia és Törökország – idéztek elő, és tartanak fenn a fegyveresek támogatásával.

A nemzetközi közösség már régóta bírálja Törökországot, amiért az segítséget nyújt a takfiri terroristák háborújához az arab országban

A török ​​ellenzéki csoport, a Népi Demokrata Párt (HDP) felszólított, hogy haladéktalanul vessenek véget a terroristák Ankara általi támogatásának Szíriában.

Selahattin Demirtas, HDP társ-vezetője, megjegyezte, hogy az lenne a legfontosabb lépés, hogy új török ​​kormány visszaállítsa a külföldi kapcsolatokat normális szintre.

Orietalista.hu- Tia

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑