Lapszemle

2017. 02. 01.

A tűzzel játszik Izrael



Tegnapról a jövő hétre halasztották az izraeli parlamentben a szavazást arról a törvénytervezetről, amelynek értelmében Izrael jóvátételt fizetne a ciszjordániai palesztin földtulajdonosoknak, és ennek fejében helybenhagyná az 1967-es, hatnapos háborúban megszállt területeken épült körülbelül száz zsidó lakótelepet.

A szavazást azért halasztották el, mert az ellenzék szerint nem volt elég idő a törvénytervezet megvitatására. Benjamin Netanyahu miniszterelnök nehéz helyzetbe kerülhet, mert a Zsidó Otthon nevű szélsőjobboldali párt közölte, hogy kilép a kormánykoalícióból, ha a tervezet nem megy át a törvényhozásban – jelentette az Euronews.

Vligárszerte elítélik a zsidó telepek legalizálását a megszállt Ciszjordániában

A megszállt területeken épült zsidó telepek legalizálására benyújtott indítvány volt az, amely miatt az Egyesült Államok előző kormánya nem élt vétó­jogával az ENSZ Biztonsági Tanácsának tavaly decemberi szavazásán, amikor a testület jóváhagyta az Izraelt elítélő határozatot. Izrael főügyésze is arra figyelmeztetett tegnap, hogy az izraeli kormány tervezett lépései egyértelműen megsértik a nemzetközi jogot, amely szerint az 1967-es háború során megszállt területeken épült zsidó telepek illegálisak.

Az Egyesült Államok mellett az Európai Unió is felhívta a figyelmet arra, hogy a zsidó telepek építése az Izrael által megszállt Ciszjordániában veszélybe sodorja a közel-keleti konfliktus békés rendezését és a kétállami megoldást. A Palesztin Felszabadítási Szervezet szerint Izrael hadüzenetet küldene a törvény elfogadásával.

zsidó telepek am egszállt területen palesztina

A Békét most! nevű telepellenes zsidó szervezet közölte, hogy a kormány az izraeli törvényekkel is szembemegy. „Először fordulna elő, hogy Izrael saját törvényeit egy olyan területen alkalmazza, amelyről hivatalosan elismeri, hogy az a palesztinok tulajdonában van” – nyilatkozta az AFP hírügynökségnek Amichai Cohen jogászprofesszor. Vannak azonban olyanok, aki a zsidó telepek bővítését támogatják, tegnap mintegy kétezren tüntettek a törvény támogatása mellett.

Donald Trump új amerikai elnök hivatalba lépése után Benjamin Netanyahu 2500 újabb telepeslakás megépítésére adott engedélyt Ciszjordániában és a szintén megszállt Kelet-Jeruzsálemben. Trump az izraeli tervekkel kapcsolatban sokkal engedékenyebbnek mutatkozik, mint elődje, Barack Obama.

Magyar Idők

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑