Cadmus fordítás Cadmus
Palesztina

2018. 05. 02.

Abbasz: a palesztinok nem fogadhatják el az amerikai “béketervet”.

2018. 05. 02.

A palesztin elnök ismét elutasította az izraeli konfliktus megoldását célzó, Donald Trump által bemutatott ún. béketervet, hangsúlyozva, hogy a palesztinok nem fogadnak el mást, mint egy államot, amelynek fővárosa Jeruzsálem.

 A Palesztin Nemzeti Tanács (PNC) hétfőn Ramallahban tartott négynapos ülésének megnyitóján Mahmoud Abbasz elítélte Trump döntését, melyben Jeruzsálemet Izrael “fővárosaként” ismerte el, továbbá elmondta, hogy az USA, Tel Aviv iránti nyilvánvaló elfogultsága miatt, nem folytathat kizárólagos közvetítő szerepet a palesztinok Izraellel fennálló több évtizedes konfliktusában.

 Abbasz hozzátette, hogy Trump terve: “a békefolyamat befejezését célozza a Közel-Keleten”.

 Ugyanakkor ismételten hangsúlyozta, hogy az izraeliek és a palesztinok között nem jöhet létre béke Jeruzsálem (al-Quds) nélkül, ami Palesztina jövőbeli államának fővárosát jelentené.

 “Ha Washington valamit nyújtani kíván, az csakis a kétállami megoldás választása lehet, Kelet-Jeruzsálemmel, mint a független Palesztina állam fővárosával. Semmilyen egyéb, ettől eltérő javaslatot nem fogadunk el, “mondta Abbasz.

 Hangsúlyozta, hogy a jövőbeli palesztin állam nem létezhet a Gázai övezet nélkül. Továbbá, elutasította az ideiglenes határokon belüli palesztin állam létrehozására irányuló javaslatokat.

 December 6-án Trump bejelentette, hogy Washington Jeruzsálemet (al-Quds) Izrael “fővárosaként” ismeri el, és áthelyezi az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból a megszállt városba.

 Washington drámai döntése ellen demonstrációkat tartottak a megszállt palesztin területeken és a világ más részein egyaránt.

 Trump bejelentését követően Abbasz kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem folytathatja békeközvetítői tevékenységét, hozzátéve, hogy az USA arra törekszik, hogy a közel-keleti békefolyamat irányítására nemzetközi mechanizmust hozzon létre.

 Abbasz azt is elmondta, hogy amit Trump a “század megállapodásának” nevez, az mélyen sérti a palesztinokat, és valójában nem más, mint a „század arculcsapása”.

 Az ENSZ Közgyűlése december 21-én szolidaritását fejezte ki a palesztinok felé, és elsöprő többséggel szavazott egy olyan javaslat mellett, amely felszólítja az Egyesült Államokat, hogy vonja vissza Jeruzsálemre vonatkozó, erősen vitatott bejelentését.

 Abbasz kiemelte, hogy a palesztinok folytatják a nemzetközi szervezetekhez és egyezményekhez való csatlakozási kísérleteiket, és erőfeszítéseiket, hogy teljes jogú tagságot szerezzenek az ENSZ-ben, amivel a palesztin nemzet nemzetközi védelmet élvezne.

 Az ENSZ Közgyűlése 2012 novemberében a palesztinok státuszát “nem tag megfigyelő entitás” helyett “nem tag megfigyelő államra” módosította, annak ellenére, hogy ez a döntés erős ellenállást váltott ki Izrael részéről.

 Palesztina lobogója először az ENSZ központjában került felvonásra, New Yorkban 2015 szeptemberében.

 A palesztin elnök újból bírálta az izraeliek megszállt területeken folytatott illegális építési tevékenységeit, és az arab béketeremtő kezdeményezéseknek megfelelően – amely kétállami megoldást vetítene elő-, véget kíván végre vetni az izraeli megszállásnak.

 Mintegy 600.000 izraeli él több mint 230 illegális településen, melyeket Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem palesztin területeinek 1967-es izraeli megszállása óta építettek.

Orientalista.hu – Vivkamar, PressTV

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑