Terrorizmus

2017. 05. 22.

Allah Akbar kiáltás mellett támad az amerikai hadsereg Szíriában (videó, térkép)



Amerikai és angol csapatok nyomultak be mélyen a szíriai sivatagba, hogy támogassák az iszlamista fegyveresek előretörését Palmyra írányába. 

Iszlamista fegyveresek amerikai és brit támogatással Palmyra irányába vették az irányt, hogy szembeszálljanak a Szíriai Arab Hadsereggel és szövetségeseikkel.

A nyilvánosságra hozott információk szerint a Magawer Al-Thawra nevű újonnan alapított iszlamista szervezetet, még februárban kezdék tobrozni és kiképezni jordániai menekülttáborokban.

A Nemzetközi Kolaíció állítása szerint az új fegyveres szervezetett az Iszlám Állam ellen vetik be. A valóságban azonban a szíriai iszalmisták nagy kiterjedésű, majdnem a szomszédos Libanonnal azonos területet engedtek át az Iszlám Állam terroristáinak.

A térképen jól látható, hogy két nap leforgása alatt a nyugat által támogatott magukat mérsékelt ellenzéknek nevezett iszlamisták, hatalmas területről mondtak le az ISIS javára, hogy erőiket átcsoportosítva megakadályozzák a szír hadsereg hadműveletét.

Szíria haditérképe 2017.május 10.-ei állapot szerint. Piros: Szíriai Arab Hadsereg, Zöld: Nemzetközi Koalíció által támogatott iszlamisták, Fekete: Iszlám Állam

Szíria haditérképe 2017.május 12.-ei állapot szerint. Piros: Szíriai Arab Hadsereg, Zöld: Nemzetközi Koalíció által támogatott iszlamisták, Fekete: Iszlám Állam.

A nyugati irányba visszavonuló iszlamisták  az amerikai és angol katonákkal együtt délről  90 km-re megközelítették Palmyrát, hogy megállítsák a Szíriai Arab Hadsereg előrenyomulását az iraki határig.

A Magawer Al-Thawra hadsereg és az amerikai barátaink közösen harcolnak… Allah Akbar! Allah Akbar! – mondja a felvételt készítő iszalmista

Az Egyesült Államok attól tart, hogyha egyesülni tud az iraki és szíriai hadsereg az általa támogatott iszlamista fegyveresek és kurd milíciák végleg kiszorulnak Szíriából.

Ennek okán az amerikai légierő ismét megtámadta a szíriai kormányerőket Dél-Szíriában. De a szír katonák előrenyomulását ezt sem állította le. A ma hajnali információk szerint a Szíriai Arab Hadsereg és szövetségeseik 10 km-re közeítették meg Al-Talaf szír-iraki határátkelőt. Ha a hadművelet ilyen ütemben folytatódik akkor órák kérdése és ismét a szíriai kormány ellenőrizheti az iraki határszakasz dél-keleti részét.

Orientalista.hu – Sinoda

Címkék: , , , , , , , ,






Back to Top ↑