Cadmus fordítás Cadmus
Diplomácia

2017. 02. 03.

Angela Merkel a szólásszabadság fontosságát hangsúlyozta Törökországban

2017. 02. 03.

Gazdasági együttműködésről, a menekültválságról és a terrorizmus elleni közös fellépésről egyeztetett Ankarában a török elnök és a német kancellár.

Angela Merkel a tavaly júliusi sikertelen puccskísérlet óta először utazott Törökországba. A mostani látogatására mindössze két hónappal az elnöki rendszerről döntő népszavazás előtt került sor.

Ezzel kapcsolatban a politikus jelezte, fontos, hogy Törökország a jövőben is megőrizze demokratikus alapelveit.

– Egyértelmű, hogy üldözni kell a bűnt. Láttuk, ahogy régen a nép megvédte a demokráciát és a demokratikus szabályokat Törökországban. Éppen ezért, rendkívül fontos, hogy ebben az időszakban is megvédjék a szólásszabadságot – fogalmazott a kancellár.

Recep Tayyip Erdoğan török államfő szerint a nyugati államoknak nem kell aggódniuk az országban zajló folyamatok miatt.

– Van egy törvényhozói, egy végrehajtói és egy bírói hatalom. Szó sincs arról, hogy ne élne a hatalommegosztás elve – mondta a török elnök.

Az ankarai parlament már jóváhagyta az alkotmánymódosításról szóló tervezetet. Az erről döntő népszavazást április 2-án vagy 9-én tartják majd.

Erdogan: nem lehet azt mondani, hogy iszlamista terrorizmus

A német kancellár a terrorizmus elleni együttműködés kapcsán beszélt az iszlamista terrorizmus veszélyeiről. Válaszában a török elnök kikérte magának az „iszlamista terror” kifejezést, mondván, hogy az elszomorítja a muzulmánokat.

Erdogan közölte, az iszlám és a terrorizmus nem egyeztethető össze, mert az iszlám szó jelentése a béke.

– Muzulmán köztársasági elnökként ezt a kifejezést soha nem tudom elfogadni – fogalmazott a török államfő.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑