Európa

2016. 02. 21.

Az Europol vezetője szerint több mint tíz éve nem volt ekkora terrorveszély Európában



Több mint tíz éve nem volt ekkora terrorveszély Európában – figyelmeztetett Rob Wainwright, az Europol európai rendőri együttműködési szervezetének igazgatója a Neue Osnabrücker Zeitung című német lap pénteki számában.

Wainwright – aki korábban a brit elhárításnál (MI5) a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni ügyosztályt vezette – megismételte, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet újabb nagyszabású merényletekre készül a kontinensen. “Számítani kell arra, hogy az ISIS vagy más, vallási alapon szerveződő terrorcsoport lesújt valahol Európában azzal a céllal, hogy a polgári lakosság körében hatalmas veszteségeket okozzon” – hívta fel a figyelmet az igazgató.

Úgy vélte, nem csupán csoportokkal, hanem magányos elkövetőkkel is számolni kell. Wainwright szerint az egyedül támadó merénylők jelentette veszély nem csökkent, a terrorcsoportokhoz kapcsolódó kockázattal párhuzamosan ugyanúgy fennáll, mint eddig.

Az Europol becslései szerint időközben 3-5 ezerre nőtt azon európaiak száma, akik terrorista kiképzőtáborban jártak, háborús tapasztalatot szereztek, majd visszatértek Európába. Wainwright arra figyelmeztetett, hogy a kontinensre visszatérő külföldi harcosok növekvő száma az EU-tagállamokat teljesen új kihívások elé állítja.

Az európai rendőri együttműködési szervezet becslései szerint – dacára annak, hogy a párizsi merényletsorozat elkövetői közt is nem egy volt bevándorló, vagy olyan, aki a jelenlegi káoszt kihasználva jutott vissza a kiképzőtáborokból Európába – a Közel-Keletről Európába tartó menekültek áradata nem növeli a terrorveszélyt. “Nincsenek konkrét adatok arra vonatkozóan, hogy a terroristák szisztematikusan kihasználnák a menekültáradatot arra, hogy észrevétlenül Európába jöjjenek” – mondta Wainwright.

Januárban az Europol európai terrorellenes központot hozott létre, amely összekapcsolja az egyes országok rendőrségeit és terrorizmussal kapcsolatos információkat gyűjt.

A francia fővárosban tavaly november 13-án hét helyszínen elkövetett merényletsorozatnak 130 halálos áldozata volt.

Orientalista.hu – Crusader (MTI)

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com