Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Egyiptom

2015. 05. 29.

Az idei egyiptomi parlamenti választásokat újból iszlamisták nyerhetik

2015. 05. 29.

Újból iszlamista párt nyerhet az idén esedékes egyiptomi parlamenti választásokon azok után, hogy a hadsereg két éve elmozdította és börtönbe zárta Mohamed Murszi iszlamista elnököt. – írta csütörtöki számában az al-Jóm asz-Szábe című egyiptomi napilap szakértőkre hivatkozva.

A cikk szerint az Al-Núr (A fény) szalafista párt a legjobb úton halad afelé, hogy a szavazatok többségét elnyerve a következő kormányt alakíthassa. Míg a világi pártok a választási törvények módosításával, a leginkább sikerrel kecsegtető választási koalíciók létrehozásával vagy éppen a voksolás bojkottálásával vannak elfoglalva, az Al-Núr kijelentette: bármilyen körülmények között indul a választásokon.

Az iszlamista mozgalmon belül is egy , konzervatívabb vonalat képviselő szalafisták alkotják a legegységesebb képet a pártok között, és minden vetélytársuknál nagyobb figyelmet fordítottak arra, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek az utca emberével – mutatott rá Juszri el-Ezbavi választási szakértő, aki arra emlékeztetett, hogy az Al-Núr állította össze és nyújtotta be leggyorsabban jelöltjeinek listáját az eredetileg idén tavaszra kiírt voksolásra, amelyet azonban két héttel a szavazás tervezett kezdete előtt elhalasztottak.

A szakértők szerint a gyakran mélyszegénységben élő egyiptomiak körében az Al-Núr ott nyújt segítséget, ahova az állam keze nem ér el, csakúgy mint azt korábban a legutóbbi választások nyertese, a Murszi mögött álló Muszlim Testvériség tette. Utóbbi iszlamista szervezetet a jelenlegi hatalom terrorcsoportnak nyilvánította és betiltotta.

A szalafisták   és más szélsőséges szervezetek nemzetközi vagy öböl-menti iszlamista szervezetek és egyesületek adományaiból finanszírozzák tevékenységüket.

Amr Hamis Rabie, az Al-Ahram politikaelemző központ igazgatóhelyettese szerint a mélyen gyökerező társadalmi jelenléten túl a szalafisták kifizetődő politikai stratégiát folytattak az utóbbi években. Az Al-Núr érintetlen maradt a vetélytársakra jellemző belharcoktól, és sikeresen fenntartotta a jó viszonyt a legtöbb világi párttal.

Az ismertebb iszlamista csoportosulások közül az Al-Núr volt az egyetlen, amely támogatta Mohamed Murszi 2013. július 3-i elmozdítását, valamint az akkori hadsereg-főparancsnok és jelenlegi elnök, Abd Al-Fattah Al-Sisi által meghirdetett politikai útitervet, amelynek utolsó teljesítendő pontját a következő parlamenti választások alkotják.

Nem véletlen hiszen Szaúd-Arábia és Katar között kiéleződött verseny van külpolitikai szempontból. A két olajban és földgázban gazdag ország  több arab országban is más más szélsőséges nézeteket való szerveztetek támogat. Egyiptomban a Muszlim Testvériség fő szponzora Katar volt, de a szaúdi támogatás élvező Al-Sisi sikeres puccsot hajtott végbe, így az országban megerősödött a szaúdi befolyás így vált az Al-Núr az egyik legerősebb párttá Egyiptomban.

Al-Sisi meghálálta a szaúdi támogatást, hiszen a Katar által szponzorált szélsőséged Muszlim Testvériséget betiltotta a volt elnököt halálra ítélte, és még Jemen bombázásában is részt vett az egyiptomi légierő. A hasonló ideológiát képviselő szaúdi támogatottságú Al-Núr pártnak viszont tered adott a jelenlegi egyiptomi elnök.

Orientalista.hu – Sinoda  (MTI nyomán)

Megosztom:

,




Back to Top ↑