Az imádkozás filozófiája és rejtelmei – I. rész
2016. 03. 04.
Az ima részekből áll, valamint feltételekből és szabályokból arról, ami tilos: az imádkozás helyének megengedhetőségére vonatkozó feltétel tájékoztatja a megvalósítót arról, hogy nem szabad megsértenie mások jogait. Az a feltétel, hogy a személy megtisztult legyen az imádkozást érvénytelenítő testi és szertartási (rituális) tisztátalanságoktól elvezet ahhoz a tényhez, hogy fizikai szennyeződések könnyen letisztíthatóak vízzel, illetve ahhoz, hogy a rituális (például a nemi élet) tisztátalanságai, amelyek kihatnak a lélekre, megtisztíthatók rituális fürdéssel. Ezek a tisztátalanságok visszatartják az embert attól, hogy a figyelmét a tiszteletreméltóra és a megdicsőültre szentelje.
Szemelvény Ayatullah al-Uzma Shaykh Hussein Vahid Khorasani ’A hit ágazatai (Furu “al-Din)’ című művéből
A fentiek alapján a gonosz tettek tisztátalanságának hatását úgy lehet elképzelni, hogy a személy szándékosan követ el olyan cselekedeteket, mint a hazugság, a becstelenség, a leigázás, és a különcködés. A rossz magatartás tisztátalansága úgy is elképzelhető, mint ami megfoszt az ima igazságától, attól, ami a hívők számára felmagasodás, és minden istenfélő számára áldozatbemutatás.
Valóban, az imára hívás [ádzán] egyes részei, Allahnak, szólítás a Magasságosnak a jelenlétébe, és egy előzetes felszólításnak, az ikámának (iqamah), amely előkészíti a lelket arra, hogy felemelkedjen a Dicsőítendőhöz közelítő állapotba, vagyis annak egyes részei az iszlám tanítás lényegét tartalmazzák.
Ha az ember eltöpreng az imárahívás szövegének kezdetén és végén, vagyis kezdve az “Allah a Legnagyobb”, és befejezve a “Nincs más isten, csak Allah” mondatokkal, meglátja, hogy mit hangsúlyoz ki az iszlám tanítása és gyakorlata. Ha az imárahívás az “Allah” névvel kezdődik, és azzal is zárul, akkor az imádkozó abból megtanulhatja, hogy Ő az Első, hogy és Ő a Végső. Ahogy az ádzán és az ikáma (iqamah) Allah nevével kezdődik, és azzal végződik, ajánlás az, hogy az újszülött fülébe „Allah a Legnagyobb” szavakat mondjuk el, és a haldoklóhoz az Isteni Egyedülvalóság (Egyetlenség, Egység) szavait intézzük, és mindez azt mutatja, hogy az emberi élet Allah nevével kezdődik és végződik.
A “Nincs más isten, csak Allah” ismétlése az ádzán (adhan), és az ikáma (iqamah) végén, miután az már kétszer elhangzott korábban, feltárja ennek az egyértelmű állításnak a szerepét az emberiség szellemi and tapasztalati fejlődésében.
Ennek a mondatnak vannak más verbális és fogalmi jellemzői: Az összes arab (mássalhangzó) betű ebben a mondatban [la ilaha illa Allah] (Nincs más isten, csak Allah) pontosan ugyanazok, mint az Allah szóban használt betűk. Ez egy rejtett emlékeztetés, amely nem térítheti el az embert, mivel csak Allahra emlékeztetheti, és semmi másra nem mutathat.
Ez a mondat tartalmaz egy tagadást és egy állítást, mindkettő eredménye szerint szilárd hitet, az egyik hatástalanítja a valótlanságot, és a másik érvényessé teszi az igazságot a hitben, etikában és a cselekedetekben.
Így ennek a szent hagyománynak [hadíszt al-Qudsi] a jelentése az Aranyláncolat elbeszélésnek [silsilat al-Dhahab] a beszámolójával válik világossá: “Nincs más isten, csak Allah”, az én Erődöm (váram). Bárki, aki belép az Erődömbe meg van óvva a Haragomtól.
Feltárul a Nemes Küldött beszédének mélysége: mind azt mondják: Nincs más isten, csak Allah, és üdvözülni kell mindnyájatoknak. Ezzel az egy tagadással és az egy állítással, a lélek kapcsolatot teremt az ég és a föld világosságával. Ez önti formába Allahnak, a Magasságosnak az etikáját. Hasonlóképpen, a Próféta (Béke legyen vele) küldött voltának kinyilatkoztatása megújítja a szövetséget vele, és azzal, amivel elküldetett.
A kinyilatkztatás nem fontos, ha az az érzékelhető dologban nem jár együtt érzékszervi észleléssel, és nem megbízható, ha a racionális dolgokban nincs vele szellemi bizonyosság.
Aki tanúsítja az Isteni Egységet, és a Hírhozó létét az a szívével érzékeli az ádzánban és az ikámában (iqamah) az Isteni Egyedülvalóságnak és a Küldött mivoltának a lényegét. Aztán az üdvösségre hív az ádzán “(sietve) gyertek az üdvösségre” felszólítással, és a jó tettekre szólít, “(sietve) gyertek jót cselekedni” felhívással.
Az ádzán (adhan) és az ikáma (iqamah) Allah nevével kezdődik, és azzal végződik. A kettő között van a Helyes út, amellyel Allah elküldte a Hírvívőjét, a Küldöttet. Allah szolgája (a hívő) felkészül az Allahhoz való felemelkedésre a hamisítatlan (megtisztító) szavakkal, amelyek felemelik Őhozzá, és a jócselekedetekhez, melyeket Allah dicsér.
Amikor az imádkozó megtisztítja a lelkét átgondolván a “nincs más isten, csak Allah,” jelentőségét, eléri a hitvallásában ezt a szintet: Bizony magam az egyenesség felé fordultam, teljesen Őfelé, az ég és a Föld létrehozója felé, és nem vagyok a bálványimádók közül való.
Ha már egyszer a hívő az ég és a Föld létrehozója felé fordul, akkor felülemelkedika a Földön és az égen. Hét fátyol szakad szét, amint hétszer kimondja az ’Allahu Akbar’-t, [a takbirt].
Amikor felemeli a kezét a füléhez, hogy (Allahu Akbar-t mondjon), hátrahagy mindent, ami más, mint Allah. Amikor azt mondja, Allahu Akbar, azzal megsemmisíti az emberi elme minden gondolatát és elképzelését, a Magasságos Allah nagysága előtt. Elismeri, hogy Allah nagyobb annál, ami leírható illetve, behatárolható.
Orientalista.hu – H. Gy.
Ramadan alatt is folytatja Izrael a palesztinok mészárlását →
Megkezdődik a ramadán az iszlám országokban →
A rijádi arab-iszlám konferencia résztvevői fegyverembargót követelnek Izrael ellen →
