Internet sejkség Muslim-Women-Praying

2016. 03. 14.

Az imádkozás filozófiája és rejtelmei – IV. rész



Megfontoltság a Megszólításban 

Ezek után a hívő szíve az Istenségnek, és Úr mivoltának (Méltóságának) hatalmassága, és az Ő Jótékonysága, Szánalma, Kegye és Igazságossága felé fordul, megérzi, hogy Allahon kívül semmi sem méltó az imádatra. Ezért átvált magázásból tegezésbe, és ezt mondja: „Téged imádunk.”

Szemelvény Ayatullah al-Uzma Shaykh Hussein Vahid Khorasani ’A hit ágazatai (Furu “al-Din)’ című művéből

Mivel az imádat útmutatást, erőt és erőfeszítést igényel, a hívő így szólal meg: „Hozzád fordulunk segítségért”. Ennél fogva az „imádunk” szóban: az imádkozó meglátja, hogy imádat tőle magától ered, és a „segítségért fordulunk” szavakban; az imádkozó meglátja, hogy a segítség a Magasságos Allahtól jön, mivel „nem létezik erő és hatalom csupán Allahhal”.

Viszont ilyen szavakkal: „Mi csak imádunk Téged”, az imádkozó tagadja a kényszert. Vagy ilyen szavakkal: „Mi csak segítséget kérünk Tőled”, az imádkozó megtagadja a behódolást.

Amikor az imádkozó többes számban beszél: „Imádunk”, minden muszlimmal kapcsolatba kerül. Ezért az „egység” és az „egyesítés” szavak gyakorlatilag ugyanazt jelentik.

Amint a hívő végrehajtja az istentisztelet rituális részét, a könyörgésnek és az Úr (a Mester) keresésének szakaszába lép. Ezért így szól: „Vezess minket az egyenes úton”. Ezekkel a szavakkal keresi azt, ami lényeges, ami a javára lesz az élete minden szakaszában, mivel az isteni státuszhoz vezető emberi bátorságnak és becsületnek a tetőpontja megköveteli, hogy az imádkozó hívő kérjen valami nagyszerűt. Azaz a minden szélsőségtől mentes helyes útra vezető útmutatásnak a lényegét.

Az helyes (egyenes) út egy van. Nincs sokfélesége. Tehát Allah az egyetlen és az Ő útja (ösvénye) egyetlen. Ez egy ösvény, ami az emberi hiányosság pontjából indul ki, amely a Magasságos Allah magyarázata szerint: „Allah hozott elő benneteket anyátok méhéből, úgy, hogy nem tudtatok [még] semmit”. És véget ér az abszolút tökéletesség pontján: „És hogy az Uradnál lesz a végcél”.  „Ó, Uram, mije van annak, akinek Te nem vagy (aki Téged nem birtokol)?”

Amikor egy muszlim az imáiban iránymutatást kér az Urától, azt mondja: „azoknak az útján, akik iránt kegyesnek mutatkoztál”. Ez az az út, amelyet a Magasságos Allah, világosan meghatározott a következő ájában: „Aki engedelmeskedik Allahnak és a küldöttnek, azok [majdan a Paradicsomban] együtt lesznek a prófétákkal, az igazságosokkal (şiddīqīn), a tanúkkal (suhadā’) és az igazakkal, akiket Allah a kegyében részesített. Milyen jó társak ezek!” 

Így a hívő kérése az, hogy a próféták, az igazságosok, a mártírok, és az igazak (erényesek, becsületesek) társa lehessen. Arra is törekszik, hogy távol tartsa magát azoktól, akikre Allah haragvása lesújt, és azoktól is, akik tévelyegnek, (tévútra jutnak). Így szükségessé válik számára, hogy elfogadja a prófétáknak, és az őrizkedőknek az erkölcsét és a szerint éljen, és ez által visszatartja magát attól az úttól, amely Allah haragját váltja ki, illetve a tévelygők útjától.

Összhangban a Magasságos szavával: Allah gyámolítója azoknak, akik hisznek. Kihozza őket a sötétségből a fényre.”  A imádkozónak teljes figyelmét az Áldott Egyetlenre kell fordítania: „Allah az egek és a föld világossága.” 

Az imádkozónak a Megdicsőült nagyságára a szívének a tekintetével, és valóságos hittel kell néznie. Majd az imádkozó Allah tiszteletére meghajol beteljesítve ezzel az Ő szavát: „Magasztald hát a te hatalmas Urad nevét!”

Ezért így szól: „Dicsőség és hála Allahnak, a Leghatalmasabbnak.”

Ezekkel a szavakkal, részesedik a meghajlás [ruku ‘] rejtélyéből, és felkészül arra, hogy a leborulással legközelebbre kerüljön az Urához. Majd elvégzi a földre leborulást beteljesítve ezzel a Magasságos szavait: „Magasztald a te legmagasztosabb Urad nevét.” 

Leteszi a homlokát a földre. Urának hatalmára gondol, aki a sötét agyaggal a bölcsesség fényét gyújtotta meg benne azért, hogy az ember az agyagra való leborulásában megértse ennek az ájának a rejtett értelmét: „Megteremtettük hajdan az embert merő agyagból.”

Ekkor így szól: „Dicsőség és hála Allahnak, a Leghatalmasabbnak.”

Aztán felemeli a fejét, és felfogja a következő ája (vers) rejtelmét: „Ezután egy másik teremtményként hoztuk őt életre. Áldassék Allah, a legjobb teremtő!”

Ezen a ponton megérti a világi életét. Aztán azt mondja: „Allah a Legnagyobb.” Ismét leborul az agyagdarabra, és eszébe jut az a nap, amikor majd az élete végén szembe kell néznie a halállal, és el kell fogadnia azt hajlékként. Azután megérzi a halál utáni életet, így hát felemeli a fejét, és a halál utáni életére gondol. A két leborulása alatt megérti a Magasságos szavainak jelentését: [A földből] teremtettünk benneteket, és oda fogunk visszatéríteni, és onnan fogunk előhozni benneteket.” 

Így megérti létezésének szakaszait.

Természetesen, amit megemlítettünk az az imádkozás bölcsességéből és irányelveiből csupán egy pislantásnyi, egy szikrányi napfény. Nem sorolhatjuk fel itt azoknak a fejezeteknek a titkait, amelyek a Megnyitó szakasz után olvasandóak. Hasonlóképpen, elhagyjuk innen az ima részeit említve, a felállásnak, az ülésnek, a qunut-nak (fohásznak, könyörgésnek), a tasbihat-nak (köszönetnyilvánításnak a tesbih olvasó használatával), a tashahud-nak (a hit megvallásának), a taslim-nak (az imádkozás lezárásának „a béke veletek”, azaz a „assalamu-aleykum” elköszönéssel) a titkait, valamint az imádkozók számára szolgáló javallatokat és viselkedési szabályokat.

Orientalista.hu – H.Gy.

Címkék: , , ,






Back to Top ↑