Európa

2015. 07. 17.

Az ISIS Ukrajnába telepíti egységeit, frontot nyitva Oroszország ellen



A szélsőséges vahabita szervezet kijelentette, hogy harcolni fog Oroszország ellen miután több egységet is Ukrajnába tudott átcsoportosítani. – közölte az english.farsnews.com

Pár napja, hogy az Iszlám Állam a balkáni országok között elsőként Szerbiának üzent hadat, most bejelentette, hogy igényt tart orosz területekre is ezért Ukrajnából fog támadásokat indítani az orosz hadsereg ellen.

Az egyiptomi al-Youm al-Sabe hírportál számolt be arról hogy több, ISIS csoport már Ukrajnában állomásozik, hogy orosz katonák ellen harcolhasson.

A terrorszervezet azután jelentette be hadüzenetét Moszkvának, miután egy új kormányzóság létrehozására tettek ígéretet az észak-kaukázusi területeken.

Az ISIS által június 23-án deklarált kormányzóság neve Wilayat Qawqaz (Kaukázus), amit egy hűségeskü fogadalmát követően nyilvánított ki a területen lévő néhány magas rangú csecsen terrorista.

Magas rangú iraki és szíriai tisztviselők többször, több alkalommal  bizonyítékokkal által elő, hogy a szomszédos országok Törökország, Izrael , Szaúd-Arábia, és Katar a fő támogatói a Közel-Keleten működő terrorszervezeteknek, köztük az Iszlám Állam névre hallgató vahabita csoportnak is.

Orientalista.hu – Sinoda

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑