Irán

2014. 11. 25.

Az ismeretlen Irán – ami az amerikai propagandából kimarad



Ha az utcát járva feltennénk a kérdést: melyik ázsiai ország felsőoktatásában tanul kétszer annyi nő, mint férfi, Irán lenne az utolsó, ami az emberek eszébe jutna. A perzsa államról a hírekben akkor hallunk, ha egy ellenzéki tüntetést véresen levernek, egy házasságtörő asszonyt a nyílt utcán megköveznek, vagy az ország államfője a holokausztot tagadja. Pedig Irán az utóbbi években hihetetlen mértékű modernizáción ment keresztül, és mára a legkevésbé vallásos állam az egész Közel-Keleten. Egy három hete megjelent cikksorozat (lásd itt, itt, itt és itt) alapján olyan megdöbbentő adatokat és tényeket mutatunk be, amelyekről magyar nyelvű sajtó eddig egy sort sem közölt. Tartsanak velünk!

iran_modern5.jpg

November 1-jén a brit hetilap, az Economist egy hosszú cikksorozatot szentelt Iránnak, amely sorsfordító napok előtt áll: jelenleg is zajlik az a többoldalú tárgyalás, amelynek tétje, hogy feloldják-e az ázsiai ország ellen két éve bevezetett gazdasági szankciókat. Végső határidőnek november 24., hétfőt jelölték meg, de kérdéses, hogy addig létrejöhet-e átfogó megállapodás. Egy rövid történelmi gyorstalpaló keretében áttekintjük az elmúlt 60 évet, hogy aztán bemutathassuk Irán kevésbé ismert, de annál izgalmasabb arcát.

A Forradalom gyermekei

1953-ban Irán miniszterelnökét, Mohammed Mosszadeket, aki elkövette azt a „hibát”, hogy államosította az ország kőolajkészletét, a brit és amerikai titkosszolgálatok puccsal megbuktatták. Helyére Mohammed Reza Pahlavit ültették, aki olyan szekuláris diktatúrát vezetett be, ami az emberi jogokban addig sem dúskáló perzsa állam lakóinak is sok volt, a saját népe ellenében kormányzó, Amerika és Izrael által pozícióban tartott sahot végül 1979-ben söpörte el a népharag, Khomeini ajatollah vezetésével pedig megalakult a modern világ legismertebb alkotmányos teokráciája, az Iráni Iszlám Köztársaság.

Az elmúlt 35 évben az ország túlélt egy hosszú háborút Irakkal (1980 és 1988 között), valamint több külföldről indított puccskísérletet és gazdasági bojkottot. 2012-ben, miután Izrael atomfegyver előállításával vádolta meg Teheránt, az Egyesült Államok gazdasági szankciókat vezetett be a perzsa állam ellen, amelyhez csatlakozott az Európai Unió is. Brüsszel és Washington idén januárban jelentette be, hogy mérséklik az Iránt sújtó szankciókat, most pedig esély nyílt azok teljes feloldására.

Diktatúra és demokrácia között

Irán félúton van diktatúra és demokrácia között. A törvényhozásban és végrehajtásban nincs hagyománya a sokat hangoztatott „fékeknek és ellensúlyoknak”, de ha bizonyos csoportok egy ügy mellett vagy ellenében összeállnak, akkor kikényszeríthetnek változást. A fontos döntések magánbeszélgetéseken, zárt ajtók mögött zajlanak, és a politikaformáló elit, vagyis a gazdasági, pénzügyi, katonai, vallási, bírói és tudományos élet lobbistái meglepően széles, több ezres létszámú réteget alkotnak.

Az iráni mérsékelt és radikális politikai erők ma jóval nagyobb hajlandóságot mutatnak a kompromisszumra, mint pár évvel ezelőtt, amelynek oka, hogy a környező országok (Irak, Szíria) véres polgárháborúi egyaránt megrémisztették mindkét oldalt. Az arab tavasz óta Irán, mint a térség legstabilabb államának szerepe felértékelődött. Ráadásul az elmúlt 35 évben a forradalom keményvonalas elitje nyugati egyetemekre küldte gyerekét, többségük mára a reformokat követelők táborát erősítik.

Átalakulóban van a politikai kultúra is, már egyre kevésbé lehet választásokat nyerni azzal, hogy valaki csak a vallásosságát hangoztatja, az emberek többségének (a konzervatívoknak is) inkább számít, hogy kinek jobbak a vezetési, menedzseri képességei.

A pornón nem segít az internetcenzúra

A mindent átszövő korrupció és a gazdasági szankciók ellenére a főváros, Teherán mára pezsgő központtá nőtte ki magát, rohamosan fejlődik, és lakosai egyre nehezebben tudják kivonni magukat a modernizáció hatásai alól. A Freedom House és több amerikai jogvédő szervezet Iránt a lista legvégére sorolja internetszabadság terén, ennek ellenére a fiatalok fele rendszeres Facebook, illetve Twitter felhasználó. Bár hivatalosan mindkét cég államilag be van tiltva, a fiatalok megtalálják a módját, hogy gyors és olcsó internethez jussanak, a kormány pedig jórészt szemet huny efelett.

Az okostelefonoknak és titkosított magánhálózatoknak köszönhetően a cenzúrát is könnyű kijátszani, bárki hozzájuthat az ellenzéki sajtóhoz, vagy épp a – természetesen szintén tiltólistán lévő – pornóvideókhoz, ha igénye van rá. Bár Irán megpróbált egy kínaihoz hasonló internetcenzúrát bevezetni, ez az említett titkosított hálózatok miatt, amelyekre havi egy dollárért bárki előfizethet, látványosan csődöt mondott.

Irán a tudományos életben is kimagaslóan teljesít. 2012-ben a releváns korosztály 55 százaléka jutott el a felsőoktatásba, ez a szám azóta vélhetően tovább emelkedett, köszönhetően elsősorban az Azad Egyetemnek, amelynek több mint száz kampuszán mintegy másfélmillió egyetemista tanul. Ha nem az Economist írná, talán el sem hinnénk: az iráni kormánynak állítólag több amerikai egyetemet végzett doktori fokozatú tagja van, mint az Egyesült Államoknak. A tudományos folyóiratokat monitorozó SCImago spanyol cég adatai szerint Irán tudományos teljesítménye az elmúlt tíz évben 575 százalékkal nőtt, és egy évben háromszor annyi könyvet produkál, mint az összes arab ország együttvéve. Bár a filmiparban és a művészeti ágakban továbbra is minden alkotás állami engedélyezéshez kötött, az 1.0-s propagandára egyre kevesebb az igény, ezért egyre nehezebben megvalósítható.

Kiszorulnak a férfiak az egyetemekről

Furcsán hangzik, de Irán ma a legkevésbé vallásos ország a Közel-Keleten. Bár a vallási elöljárók politikai és gazdasági befolyása továbbra is tekintélyes, befolyásuk a mindennapi életben visszaszorulóban van, és az iszlám kisebb szerepet játszik, mint akár egy évtizeddel ezelőtt. Az Economist által megszólaltatott reformista közgazdász-újságíró, Saeed Laylaz szerint Irán ma pont annyira iszlám, mint amennyire Olaszország katolikus. Hivatalosan mindenki hívő, de a színfalak mögött csalnak az adóval és csalják feleségeiket is.

Bár a nők továbbra is hátrányos megkülönböztetésben részesülnek (a buszon külön kell ülniük, nem járhatnak sportmeccsekre, kendővel kell eltakarni a hajukat), a más arab országokból érkező nők többsége még ezt a világot is szabadabbnak találja, mint otthonát. Szinte hihetetlen, de az iráni egyetemeken a szebbik nem 2:1 arányban képviseli magát az erősebbikkel szemben, ezért férfi kvóta (!) bevezetésében gondolkoznak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a legutóbbi felmérések szerint a férjezetlen nők 80 százaléka kapcsolatban van, akkor alapvetően rendül meg bennünk az a fősodratú média által sugallt kép, amelyben naponta köveznek halálra nőket, akiknek kilátszott a bokája.

Külön említést érdemel Kom város, amely Irán vallási központja, és amelynek lakossága az elmúlt 15 évben tízszeresére nőtt, jelenleg másfélmillió lelket számlál. Itt a hagyományos vallási szokások mellett egy párhuzamos világ bontakozik ki, ahol a többemeletes bevásárlóközpontokban a női próbababák feszes farmert viselnek, a kávéházakban mindkét nem az éjszakába nyúlóan él társasági életet, az alkoholfogyasztás pedig meredeken emelkedik.

iran_modern3.jpg

Az Economist tudósítója olyan esetekről is beszámol, amikor a zajszintre hivatkozva müezzineketbnémítottak el, egyes imaszobákat pedig rendszeresen délutáni szunyókálásért látogatnak a hívek. Míg korábban focimeccsek alatt, ha imaidő volt, megszakították az adást, most csak egy kis logó jelenik meg a képernyő sarkában. A kiragadott példák ha nem is általánosak, jól jelzik a vallásosság visszaszorulását, ennek pedig legjobban a nyugati befektetők örülnek: bankárok, cégvezetők és ügyvédek egész sora várja remegve a pillanatot, hogy eldördüljön a startpisztoly, és a szankciók eltörlése után rávethessék magukat a világ jelenlegi legnagyobb zárt piacára.

Új aranyláz hajnalán

A nyugati gazdasági lapok Irán kapcsán egyenesen aranylázról írnak, nem teljesen alaptalanul. Ahogy Wendy Sherman, az Egyesült Államok fő tárgyalója nemrég nyilatkozta, ha feloldják a két éve bevezetett a gazdasági szankciókat, „a világ be fog áramlani Iránba”. Hogy a nyugati tőke beáramlásának milyen kellemetlen hozadékai vannak, arról mi, magyarok sokat tudnánk mesélni, de a perzsa államnak nincs túl sok választása.

A gazdasági szankciók bevezetése óta Irán GDP-je 25 százalékkal esett, Ahmedinezsád elnök tavaly 20 százalékos munkanélküliséggel és 25 százalékos inflációval adta át a kormányrudat, a kőolajexport a felére zuhant vissza. Ennek ellenére (vagy ezzel együtt) Irán még mindig a 18. legnagyobb gazdaság a világon, kőolajtartaléka a negyedik, földgázkészlete a legnagyobb a Földön, miközben utóbbi a világpiaci forgalom mindössze 1 százalékát adja.

A pénzvilág ehhez mérten valóságos kincses sziget, ahol már csak a bennszülötteket kell csónakra ültetni. A teheráni tőzsde a második legnagyobb a Közel-Keleten, jelenleg azonban a részvények csupán 0,1 százalékát (!) birtokolják külföldi befektetők (összehasonlításként Isztambulban ez az arány 50 százalék). A bányák többségét mára szintén privatizálták.

A nyugati tőke hódítása előtt azonban rögös út áll. A bürokrácia útvesztői mellett nehézséget jelent, hogy sok gazdasági érdekeltség a hírszerzés, a Forradalmi Gárda és egyéb gerillacsapatok kezén van. A Nyugat reménysége a keményvonalas Ahmedinezsád államfő utódja, Hasszan Róhani, aki kampányában azt ígérte, normalizálja a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal, valamint az öböl menti szunnita monarchiákkal. (Ahhoz, hogy az Iránt sújtó gazdasági szankciók enyhítése elérhető közelségbe kerüljenek, az atomprogram lassításán kívül arra is szükség volt, hogy az új elnök az ENSZ ülésén elítélje a holokausztot, és boldog rós hásánát kívánjon a zsidóknak.)

Van jobb módszer a bombázásnál

Irán esete példa arra, hogyan tudja a globális piacra csatlakozás lehetősége háttérbe szorítani a vallási-történelmi hagyományokat. Egyben lecke minden más népnek és nemzetnek, hogy a gazdasági térdre kényszerítés célravezetőbb a bombázásnál, mert a tömegek így nem a közös külföldi ellenség ellen kovácsolódnak egybe, hanem saját regnáló politikai vezetőik ellen, akik gátját képezik az ország gyorsabb iramú fejlődésének, gazdagodásának.

Sokan éveken keresztül azt gondolták, az Egyesült Államok Afganisztán és Irak után Iránt is le fogja rohanni, a gazdasági szankciók pedig az első lépést jelentik efelé. A dolgok mostani állása szerint sokkal valószínűbb, hogy a szankcióknak nem a háború előkészítése volt a céljuk, éppen ellenkezőleg: kicsit fogyókúráztatni az iráni gazdaságot, amelynek lakói pár évnyi norbiápdét után most csorgó nyállal várják a forrón tálalt nyugati tőkét. Reméljük, nem fogja megfeküdni a gyomrukat.

Forrás

orientalista.hu

Címkék: ,






Back to Top ↑