Iszlám világ

2016. 06. 11.

Az Isteni Meghívás



Előszó Mohammad M. Khalfan „Rövid értekezés az Isteni meghívásról” c. könyvéhez

Minden évben, ahogy közeledünk az Áldott Ramadán hónaphoz, magunkat Allah (Dicsőség néki, a Fenségesnek) “különleges vendégeinek” tekinthetjük. Mit jelent az, hogy különleges vendég? Mi a különbség egy “szokásos” meghívás, és egy “különleges” meghívás között? Miért nevezi a Próféta (Allah dicsérete és béke legyen vele) az Áldott Ramadán hónapját Allah lakomájának?

Ez a könyv túllép azon, hogy logikai elemzést adjon ezekre a kérdésekre. A szerzőre jellemző, hogy mély tartalmú címeket ad a lelki utazó számára, például „Szárnyalás az Egyedül Imádotthoz ” (rövid értekezés a szív jelenlétéről az imádságban), valamint “Az Irgalmas megnyilvánulásai” (kommentár az Áldott Ramadán hónap egyik mindennapi fohászáról).

Ez a megközelítés tökéletes a „Mubalighīn” (hittérítők), a kezdeményező “Urafā” (misztikusok) és a fiatalok számára, mivel gyönyörűen ötvözi a témát a lexikális eredettel, a Kegyes Korán verseit az imámoktól (béke legyen velük) származó hadísszal (hagyománnyal), misztikus elbeszélésekkel, versekkel, az Ahlu’l Bayt (béke legyen velük) erényeivel (fadāil), valamint egy rövid, a tárgyra vonatkozó történelmi beszámolóval.

Olyan korban élünk, amikor az emberek úgy érzik, sürgető igényük van arra, hogy megvizsgálják életük lelki dimenzióit. Az anyagias irányzatok, amelyek annyira uralták a modern kort, kezdik elveszíteni a fényüket. Az emberek kezdik felismerni, hogy a legmélyebb igényeiket nem lehet kielégíteni fogyasztói termékekkel. Ez a könyv egy sor hozzá kapcsolódó könyvvel együtt messzire elvezethet abban, hogy oltsa a lélek vándorainak szomját és segítsen elvinni az utazót “A Vendéglátó” felé.

Sheikh Muhammad Khalfan tanulmányait Qum szemináriumában folytatja, szakterülete a filozófia és a teoretikus gnózis. Három fent említett könyve mellett számos cikket fordított filozófiai témákban a Londoni Iszlám Központ által kiadott Transzcendens Filozófiai Közlöny részére, valamint ugyanezen intézmény számára lefordította a Mullā Sadra Kegyes Korán magyarázatához (tafszír) írt bevezetőt, amelynek a szerzője Aghā Bidār Far, az elismert tudós kutató.

Safder Jaffer a KSIMC Világszövetség, Iszlám Oktatási Testületének elnöke London, hidzsra szerinti 1426. év Ramadán hónapja

Ramadán szent hónapja: Ez az a hónap, amikor Allah szolgái meghívást kapnak, hogy legyenek az Ő különleges vendégei

Elbeszélések szerint az Áldott Próféta (Allah dicsérete és béke legyen vele) azt mondta: “… Ez az a hónap, amikor meghívást kaptok Allah lakomájára…” [1]

Amikor a ’diyafah’-ról (meghívásról) beszélünk, akkor a közismert és az iszlámban szerfelett ajánlott meghívásra utalunk. Hagyományaink bővelkednek annak hangsúlyozásában, hogy fontos meghívni és megvendégelni a híveket Allah (Dicsőség néki, a Fenségesnek) szerint. A vendég valójában a közfelfogás szerint “Isten kegyeltje”. Az iszlám olyan nagy hangsúlyt helyez az ilyen meghívásokra, hogy van egy prófétai hagyomány, amelyik így szól:

“A vendég kalauz a Paradicsomba vezető úton.” [2]

Más szóval, a vendéget kiszolgálni annyira gyümölcsöző, hogy a Paradicsomba vezet. Ez a kijelentés arra is utal, hogy vendégszeretetünk legyen olyan, hogy feljogosítson egy ilyen jutalomra. Más szóval, a meghívásunk nem járhat olyan dolgokkal, ami ahelyett, hogy közelítene minket Allahhoz (Dicsőség néki, a Fenségesnek), elszakít minket az Ő közelségétől.

Egy másik hagyomány az Áldott Prófétáról (Allah dicsérete és béke legyen vele) azt közli, ’ha nem kedveljük a vendéget az egyenértékű azzal, hogy nem kedveljük Allahot (Dicsőség néki, a Fenségesnek):

” … bizony mondom, aki gyűlöli egy vendégét, az gyűlöli Allahot, és aki gyűlöli Allahot, azt Allah is (hasonlóképpen) gyűlöli … ” [3] Azok, akik felvállalják az Isteni lelket, mindig szeretik a vendégeket.

Allah legkiemelkedőbb prófétáinak egyike, Ibrahim próféta (Béke legyen vele), jól ismert volt arról, hogy nagy odaadással szolgálta a vendégeket. A leírások arról szólnak, hogy nem evett addig, amíg nem talált egy vendéget, akivel együtt ehet. Előfordult, hogy akár egy-két mérföldet is meg kellett tennie emiatt. Mivel nagyon kedvelte a vendégeket, az Abū Adyāf (Vendégek atyja), névvel illették. Elbeszélések szerint Imám al-Sādiq (Béke legyen vele) ezt mondta:

„Ibrāhīm (Ábrahám) valóban Abū Adyāf (szószerint: a vendégek atyja) volt; és amikor nem voltak vendégei, elment, hogy keressen vendégeket.” [4]

Tudjuk róla azt is, hogy ő volt Allah első Prófétája [5], aki vendéget kiszolgált. Elbeszélések szerint Imám Ali (Béke legyen vele) azt mondta:

” Ibrāhīm (Ábrahám) (Béke legyen vele) volt az első próféta, aki vendéget fogadott  …” [6]

Talán ez az oka annak, amiért az Áldott Próféta (Isten dicsérete és béke legyen vele) és az Ahl al-Bayt tévedhetetlen imámjai (Béke legyen velük) erősen biztatták a hívőket, hogy hívják meg egymást Ramadán szent havában az iftárra, hogy ezzel magukévá tegyék ezt az Isteni Magatartást:

Ahogy Ő meghívta a Benne hívőket a lakomájára és megtisztelte őket, a követőinek is magukévá kell tenniük ezt a viselkedést. Nagyon fontos szem előtt tartani, hogy minden egyes meghívást kísérje a tisztelet (ikrám).

Több hagyomány gyakran említi az “ikrām al-dayf ” kifejezést. Ez azt jelenti, hogy nem szokványos szórakozásra ösztönöz. Az embernek küzdenie kell azért, hogy betarthassa az “ikrámot” (vagyis a tiszteletet). A Szent Korán Ibrāhīm (Ábrahám) Próféta (Béke legyen vele) ezen jellemvonására utalva ezt mondja:

Ismered a történetet Ábrahám megbecsült vendégeiről?” [7]

Néhány Korán magyarázó arra utal, hogy a fenti versben szereplő ‘al-mukramīn” melléknév valószínűleg azt jelenti, hogy Ibrāhīm megbecsülte a vendégeit, és ezért kaphatták meg a “megbecsült” jelzőt [8].

Tiszteletnek kell megnyilvánulnia a meghívás minden szintjén. Le kell tehát fektetnünk “a meghívás szándékának illemszabályait “, “a meghívás módját”, “a vendéglátás során felkínált lakomát”, “a lakoma megrendezésének módját”, “azt, hogy hol szolgáljuk fel az ennivalót”, stb. Az Iszlámnak van válasza mindezekre a kérdésekre.

A meghívás szakaszai során tanúsított tisztelet azonban nem jelenti azt, hogy az embernek túl kellene költekeznie azért, hogy a legjobb étkeket biztosítsa. Inkább arról van szó, hogy a sharī’ah keretein belül a saját képességei szerint adjon.

Figyelemre méltó, hogy amikor az Áldott Prófétát (Béke legyen vele) néhány szegény társa megkérdezte, meg lesznek-e fosztva a meghívásért járó jutalomtól, ha nem tudják viselni egy hittestvér vendéglátásának költségeit a szent hónapban, az Áldott Próféta (Béke legyen vele) ezt mondta:

“Védd meg magad a pokol tüzétől akár egy szem datolyával, vagy egy pohár vizzel”,

jelezve, hogy az ember számára nem szükséges azzal szolgálni, ami meghaladja a lehetőségeit.

Ez azonban nem vezethet oda, hogy az, aki megengedheti magának, hogy kifogástalan étellel szolgáljon, úgy döntsön, hogy sok hívő vendéglátója lesz azzal, hogy a mecsetben datolyát oszt szét, és ezzel sokkal nagyobb jutalmat szerez, mintha egy hittestvérét meghívná és tisztességesen vendégül látná otthonában.

Röviden szólva, az ember vagyoni helyzetének megfelelő módon szolgáljon. A legfontosabb magatartás, amit fel kell vennünk, hogy a meghívásunk esetére értelemmel bíró környezetet teremtsünk. Nem csak fizikai ételt, hanem szellemi és lelki táplálékot is kell nyújtani.

Meg lehet hívni tehetséges szónokokat, akik jelentős témákkal, például önmagunk vagy a társadalom megreformálásával foglalkoznak, hogy ilyen lelki táplálékkal szolgáljanak. Ekkor elmondhatjuk azt, hogy mennyei hozzáállást mutattunk ebben a szent hónapban.

A gnózis nagy tudósai világosan kijelentették, hogy “az isteni lakoma”, amelyre a hívők hivatalosak a szent Ramadán havában, valójában “szellemi” táplálkozás.

Annak érdekében, hogy rögzítsük a vendéglátó és a vendég viszonyának pontos fogalmát, hasznos lehet számunkra, ha futó pillantást vetünk arra, ahogy a lexikonszerkesztők meghatározzák ezt a kapcsolatot:

… a lét hierarchiájának értelmében a mohamedán fény, mely Isteni engedéllyel bír, a legelső vendéglátó. Ez megint csak a „függő létezésű’ világ keretei között értelmezhető. Egyébként nincs más Allahon kívül, aki Vendéglátó volt, van, és lesz, és egy “második” ehhez vendéglátóhoz képest egyáltalán nem értelmezhető.

Orientalista.hu

Megjegyzések:

[1] Al-Iqbal, 1. kötet, 26. oldal

[2] Bihā r al-Anwar, 75. kötet, 460-461. oldal

[3] al-al-Mahajjat Bayda “, 3. kötet, 32. oldal

[4] Tafsir Nūr al-Thaqalayn, 1. kötet, 555. oldal

[5] Meg kell jegyezni, hogy az “első” itt időbeli sorrendre utal.

[6] Bihā r al-Anwār, 12. kötet, 4. oldal

[7] Holy Qur’ān, 15:24

[8] Lásd Majma‘ al-Bayān magyarázatát (Tafsīr), 9. kötet, 23. oldal és al-Kashshāf magyarázatát (Tafsīr), 4. kötet 4, 401 oldal. A ’Dayf’ szó lexikális eredete (szószerint: hajlandóság) a ’dāfa, yadīfū’ (szószerint: ő hajlott, ő hajlik) tárgyatlan ige főnévi igeneve.

Címkék: ,






Back to Top ↑