Lapszemle isis-flag

2017. 01. 04.

Az Iszlám Állam történelmi előképei



A nemzetközi koalíció két hónapja indított offenzívát Moszul visszafoglalására. A város a magát Iszlám Államnak nevező dzsihadista terrorszervezet utolsó iraki bástyája. A hadműveletet régóta készítették elő, ugyanis a moszuli csata jelentőségét szimbolikusan és stratégilag is nehéz lenne túlbecsülni. A dzsihadisták ugyanakkor az osrommal egyidőben Szíriában visszafoglalták Palmürát, az orosz légierő bombázása ellenére – amikor már mindenki azt gondolta, hogy végleg defenzívába szorultak. De honnan szerzi végtelennek tűnő erőforrásait a térségben Daesként emlegetett szervezet?

Abu Al Bagdadi állama

Arisztotelész a közügyekről elmélkedve azt írja, hogy minden város egy közösség. Az Iszlám Állam fogalomtárában azonban minden város alávetett a közösségnek. A Daes a saját közösségének, az Oummának a felépítésén munkálkodik, amelynek az a célja, hogy a helyreállítsa az iszlám tisztaságát és régi nagyságát.

Az úgynevezett Iszlám Állam egy XIII. század óta létező szélsőséges eszmerendszer örököse. Ennek a középpontjában a szent háború, a dzsihád áll. A nemzetközi színtéren a sikerét egyrészt a hatékony toborzásnak és a profi médiahasználatnak köszönheti, amelyet saját médiaügynöksége, az Aamaq végez. 2013 óta valamennyi nagyhatalomnak viszonyulnia kellett a szervezethez, amely egyre aktívabbá vált Európában is.

Az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr Al-Bagdadi igyekszik kapcsolatokat kiépíteni a dzsihád gondolkodóival – ilyen azonban kevés van. A gondolat már a XI. században felbukkant a teológiában, gyakran erőszakkal próbálták visszaszorítani, de kiirtani évszázadokon keresztül nem sikerült. Al-Bagdadi az arab-muzulmán gondolkodásban állandóan jelen lévő reformellenességre épít, azonban megfeledkezik egy fontos elvről, az egyeztetésről (shura) és lényegében egy másikkal helyettesíti, az összeesküvéssel (fitna). Szerinte a forradalmak és felkelések elleni harc az iszlám elleni összeesküvés része, erre a megoldás pedig a dzsihád, amelynek elsősorban az eltérő hitű muzulmánok és a keresztények ellen kell irányulnia, mert ők a hitetlenség (kofr) fő forrásai.

A Hegyi Öreg és a mamelukok

Al-Bagdadi alapvető hivatkozási alapja Bush iraki intervenciója, az Iszlám Állam módszereiben pedig XI., XIII. és XVIII. századi mintákat követ.

Az első minta a legendás Hegyi Öreg, Hasszan-i Szabbah, aki vallástudósból várt a hasszaszin szekta vezetőjévé. Egy síita vallási közösséget alapított, elfoglalt egy hegyi erődöt Alamutot, és onnan terjesztette ki a befolyását Perzsiában és Szíriában, hasonló hegyi erődökben helyezve el a híveit. A dzsihádisták a mai napig sokat merítenek az asszimetrikus hadviselést folytató hasszaszinok módszereiből, akik reguláris haderőt nem tudták kiállítani, így a váratlan és pontos csapásmérésre, az ellenség megfélemlítésére alapozták a stratégiájukat. Ehhez akár a halálra is kész fanatikusok kellettek – a párhuzam a mai terroristákkal egyértelmű. Érdekes egyébként megemlíteni, hogy az aszketikus Hasszan-i Szabbah állítólag a korszak legendás mohamedán költőjével, a nőket és a bort dicsőítő Omar el-Khajjámmal tanult a kairói egyetemen, sőt a legenda szerint barátok is voltak.

1

A XIII. században a mongolok elfoglalták Perzsiát. 1258-ban bevették Bagdadot, Damaszkuszt és Kairót fenyegették. Kivégezték az utolsó bagdadi kalifát, véget vetve a 750 óta uralkodó Abasszidák uralmának. Ezzel a dinasztia alatt virágzó kultúra is nagyobbrészt megsemmisül. Ugyanis egy vallástudós, Ibn Taymiya a mongol uralomban felismeri a lehetőséget, hogy véget vessen az intellektuális sokszínűségnek, és saját aszketikus tanait próbálja egyeduralkodóvá tenni.

Az Abasszidák maradéka egyedül nem tudott megfelelő haderőt összegyűjteni a mongolok ellen, ezért az államigazgatásban is jelentős szerepet játszó elitkatonák, az eredetileg rabszolgaságban élő Mamelukok segítségét kérte. A maleukok maguknak akarták a hatalmat, ehhez pedig kapóra jött nekik Ibn Taymiyah tanítása, aki valamennyi teológiai és vallásgyakorlási újítást elítélte. Amikor a mamelukok tehát legyőzték a mongolokat, ezek a tanokkerültek uralomra, amelyek már nyíltan szóltak arról hogy a “másokat” vagy “idegeneket” meg lehet ölni, ha szembeszállnak a muzulmán hit érdekeivel. Ez a dzsihád elvi alapja – ez a gondolat tehát nem a Koránban szerepel.

Ezzel Ibn Taymiyah gyakorlatilag sutba vágta a IX. és a X. század nagy arab gondolkodói – Al-Kindi, Al-Farabi, Al-Razi és Avicenna – munkásságát. Kortárs ellenlábasa Ibn Arabi volt, aki Platón munkáját folytatva azt firtatta, hogy a ráció meghaladhatja-e az anyag korlátait. Ibn Taymiyah radikális nézetei végül a mamelukok börtönébe juttattáka vallástudóst, és börtönben halt meg.

A mameluk, majd az oszmán uralom intellektuális tekintetben visszavetette a muzulmán világot. Az arab gondolkodásba hosszú évszázadokon keresztül nem érkeztek friss impulzusok. Az Oszmán Birodalom felbomlása után az arab világ monarchikus dinasztiák uralma alá került, és ahol végül be is vezették a nyugati demokráciák egyes intézményeit, ott sem hozták el a várt eredményeket.

2

XVIII. század – a vahabiták

A harmadik mintát a XVIII. századi vallási gondolkodó, Mohamed ibn Abdel-Wahhab jelenti. Az 1703-ban született hittudós szintén atiszta iszlámhoz való visszatérést sürgette a kortárs vallásgyakorlás általa politeisztikusnak bélyegzett elemeivel szemben. Az első szaúdi állam alapítója politikai okokból támaszkodott erre a retrográd vallási megújulási mozgalomra. Itt született meg a vahabita doktrína, aminek központi eleme az engedelmesség és az, hogy a szent iratoknak csak egyféle értelmezését tartja megengedhetőnek.

A vahabiták saját előképüket Ibn Taymiyah munkáiban találták meg, és így érkeztek el ahhoz az értelmezéshez, hogy bárki kiátkozható és megölhető, aki nem követi az iszlám törvényeit. A XIX. század elején a vahabiták betörtek Kerbalába, a lakosok többségét megölték, a mecseteket felgyújtották és mindent elraboltak onnan, amit csak találtak. A későbbiekben is számos várost felégettek, sokakat megöltek, amíg Ali Mehmed egyiptomi szultán le nem rohanta a fővárosukat és ki nem végeztette Al-Szaúd emírt, ezzel véget vetve az első vahabita hullámnak. Nem nehéz párhuzamot találni az akkor történtek és a moszuli csata között, mindkét esetben egy városokat elpusztító, véreskezű szekta ellen lépett fel egy nemzetközi erő.

3

Régi minták egy új világban

A plurális politikai berendezkedés nem tudott meggyökeresedni az arab világban, ami megágyazott a szélsőséges gondolatok terjedésének. Ebben központi szerep jut a dzsihádnak, egy másik központi fogalom, az elmélyülés és a tudás megszerzésére irányuló erőfeszítés.

A XXI. századi dzsihadisták eszméik terjesztéséhez elsősorban a a mecseteket, a szentbeszédeket használják, hasonlóan elődeikhez, de a modern kor egy új és rendkívül hatékony eszközt is adott a kezükbe: az internetet. Ibn Taymiyah és a vahabiták dzsihádja az Iszlám Kalifátus megteremtésének legfőbb eszköze, ehhez pedig önmaguk feláldozására kész hősökre, mártírokra is szükség van.

Ahogy a Hegy síita Öregje, a jobb kezén Rolex órát viselő szunnita Al-Bagdadi is azt ígéri, megvédi a közösségét, leleplezi az ellenük irányuló összeesküvést, a szent cél érdekében elesettekre pedig örök boldogság vár a túlvilágon. A párhuzam abban a tekintetben is fennáll, hogy az arab világ a hasszaszinokat “zabahun” néven is emlegette, ami toroknyesőt jelent.

Euronews.com

 

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑