Törökország

2017. 06. 25.

Az isztambuli rendőrség belelőtt a betiltott melegfelvonulásba (képek, videó)



Gumilövedéket is használtak a rendőrök, hogy feloszlassák a helyi kormányzó által betiltott “Istanbul Pride” rendezvényt – adta hírül az izraeli Haaretz.

A felvonulást a hatóságok biztonsági okokra hivatkozva tiltották be, miután egy ultranacionalista csoport megfenyegetett mindenkit, aki részt mer venni az eseményen.

A Haaretz beszámolója szerint a török rohamrendőrség lezárta az Istikal utcát, ahová a helyi homoszexuálisok a rendezvényt szervezték.

Ennek ellenére kisebb csoportok jelentek meg a helyszínen, akik szivárványos zászlókat lengettek, s akik hamarosan összecsaptak az ultranacionalistákkal. A rendőrség könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatja a tömeget, többieket őrizetbe vettek.

A hatóságok zsinórban másodszorra tiltották be a “muszlim világ legnagyobb melegfelvonulását.”

Az ultranacionalista Alparen Hearths csoport múlt héten tett közzé egy közleményt, melyben figyelmeztette a hatóságokat, hogy ha ők nem akadályozzák meg a demonstrációt, akkor a szervezetük majd megteszi helyettük. A kormányzóság szombaton végül ennek következtében úgy döntött, hogy a felvonulást betiltja a felvonulók, a turisták és a lakosság biztonsága érdekében.

A szervezők erre úgy reagáltak, hogy a hatóságok gyakorlatilag legalizálják azt, amit ők “gyűlölet-bűncselekménynek” tituláltak, szerintük ugyanis az, hogy az emberek nem tudják értékelni a szokás szerint erőteljesen provokatív rendezvényt, elfogadhatatlan.

.

Szerintük tehát a tizenkét éven át megrendezett esemény nem azért nem megtartható, mert túlzott provokációik miatt a lakosság (egyébként érthető módon) nem tudja ezt tolerálni, hanem azért, mert az emberek “gyűlölködők.”

A sokáig a homoszexuálisok közel-keleti menedékeként ismert Törökország egyre erősebb iszlamizálódása következtében a melegjogok kérdése egyre inkább háttérbe szorul. Erdogan kormányát ezért a liberális jogvédő csoportok egyre élesebb kritikával illetik.

Orientalista.hu – Crusader

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑