Cadmus fordítás Cadmus
Vélemény

2015. 10. 09.

Az oroszok nagyon jól sakkoznak

2015. 10. 09.

Az emberi emlékezet rendkívül “különös”. Valahogy nagyon gyorsan feledésbe tudnak merülni nagyon fontos dolgok. Talán ennek az egyik oka az, hogy az adott pillanatban nem is tekinti az ember az adott dolgot annyira fontosnak, nem rögzül benne egy bizonyos esemény annyira szilárdan, nem ég bele a retinájába az adott történés, mint mondjuk a new yorki ikertornyok lebontása, vagy a Charlie Hebdo degenerált újságíróinak kivégzése.

Talán az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy bizonyos dolgokat nem is erőltet az információközlő média, hogy “ezt jegyezd meg”, “mert ez fontos”, “majd még visszatérünk rá”, hanem egyszerűen csak hagyja, hogy megtörténjenek, nem tupírozza, nem magyarázza agyon, nem ragozza, mert nem érdeke, hogy megjegyezzék az emberek!

Vajon ki emlékszik már arra, hogy két évvel ezelőtt Amerika és csatlósai felvonultak a Földközi-tengeren hadiflottájukkal, hogy porig rombolják Damaszkuszt? Még a brit terveket is publikálták, hogy melyik damaszkuszi egyetemeket, kormányépületeket kell lebombázni ahhoz, hogy megsemmisüljön Szíria, mint szuverén állam.

Ugye, már alig emlékszünk rá. Arra meg végképp nem, hogy az orosz hadiflotta azonnal felvonult a Szíriát lerohanni akaró hatalmakkal szemben, és azt mondta, hogy “Ácsi!”. “Ácsi, ácsi Sam bácsi!” “Lassítsunk egy kicsit!”. “Nem eszik ilyen forrón a kását!”
… és a Szíriát lerohanni vágyó hatalmak elkotródtak. Vagyis egy kicsit a háttérbe húzódtak.

Aztán feledésbe merült a volvográdi pályaudvaron történt robbantásos terrormerénylet is 2013 decemberében. Ugye-ugye!
A nem hivatalos források szerint ( ezen most röhöghetnek a cinikusok ismét ) akkor Putyin elnök ezt mondta:

“- Tisztában vagyunk azzal, hogy kik, milyen terroristák, milyen hatalmak és országok állnak a terrorista támadás, a terrorista merénylet mögött. Ezek után csak azt tudom mondani, hogy át fogjuk rajzolni a Közel-Kelet térképét!”

A rajzolás elkezdődött.

Eddig csak skiccelgettek az oroszok, most viszont már jól meghúzzák a ceruzát, jól besatírozzák 1500 km hosszú rakétacsíkokkal a Közel-Kelet egét.

Van miért aggódni a térségben azoknak, akiknek köze volt a “volvográdi terroreseményhez”. Azért tettem időzőjelbe, mert ennél többről van szó.

… és ez még csak a kezdet!

Ja, hogy nem fogják bírni sokáig az oroszok?

Ne vicceljünk már!

A világ legjobb “sakkozói” az oroszok!

Orientalista.hu – Siroi Isi 

Megosztom:

,




Back to Top ↑