Jemen

2016. 12. 16.

Az USA korlátoz egyes szaúdiaknak történő lőszer eladást



Miközben a civilek ezreinek halálát követelő és a Jement romba döntő szaúdi katonai agresszió világszerte éles bírálatokat vált ki, Washington blokkolja egyes fegyverek Szaúd-Arábiába történő szállítását.

“Világossá tettük, hogy az amerikai biztonsági együttműködés nem egy biankó csekk”,-  mondta egy neve elhallgatását kérő vezető kormányzati tisztviselő az AFP-nek.

 “Következésképpen úgy döntöttünk, hogy nem folytatunk le néhány lőszerekről szóló külföldi katonai értékesítést”, mondta a forrás a hírügynökségnek.

“Ez (a lépés) a komoly és folyamatos aggályainkat tükrözi azon hibák miatt, amiket a koalíció vét a célzási gyakorlataival és általános üldöző légi hadjáratával Jemenben.”

Egy jemeni megfigyelő csoport szerint legalább 11.400 ember halt meg a szaúdi agresszió következtében, amit a királyság 2015 márciusában indított elszegényedett szomszédja ellen.

Az offenzív célja, hogy aláássák az Ansarullah Mozgalmat és visszaállítsák Jemen egykori elnöke, Abd Rabbuh Mansur Hadi hatalmát, aki Rijád rendíthetetlen szövetségesének számít.

A Pentagon logisztikai és hírszerzési támogatást nyújt Szaúd-Arábiának a Jemen elleni pusztító katonai agressziójához.

Barack Obama amerikai elnök kormánya 115 milliárd dollár értékű fegyverkereskedelmi üzletet ajánlott Rijádnak még szeptemberben. Ez az ajánlat, amely fegyvereket, katonai felszereléseket és kiképzést foglal magában, volt eddig a legmagasabb, amit az USA szaúdi partnerének kínált a 71 éve tartó szövetségük óta.

Azonban szenátorok egy kétpárti csoportja még ebben a hónapban megfogalmazott egy indítványt az eladás blokkolása érdekében, továbbá 64 amerikai törvényhozó aláírt egy levelet, amelyben elítélik a kazettás bombák értékesítését a királyságnak.

A fegyvereladás kontrolljának támogatóit szintén feldühítette az USA védelmi minisztériumának augusztusi bejelentése, miszerint 1300 kazettás bombát értékesítenének a szaúdiaknak 641 millió dollár értékben.

Időközben Szaúd-Arábia állítólag a maga oldalára állította a kaliforniai székhelyű republikánus párti Howard “Buck” McKeon-t, aki egy erős egykori kongresszusi képviselőnek számít, mindezt annak érdekében, hogy Donald Trump megválasztott elnöknél lobbizzon a Rijádnak történő fegyvereladások kapcsán.

Az USA mellett az Egyesült Királyság már 40 éve az egyik legnagyobb fegyverszállítója Rijádnak, csak tavaly 4 milliárd dollár összegű fegyvereladásról állítottak ki exportengedélyt a szaúdi királyságnak.

Orientalista.hu – (Press Tv, Persianews.vcp.ir)

Címkék: , , ,






Back to Top ↑