Cadmus fordítás Cadmus
Bahrein

2018. 05. 14.

Bahrein támogatja Izrael Szíria elleni legközvetlenebb támadásait

2018. 05. 14.

Bahrein támogatását fejezte ki Izraelnek, miután Tel-Aviv többtucatnyi katonai célpontot támadott meg Szíriában a szíriai hadsereg terroristák és más idegen támadók elleni előrehaladása közepette.

A bahreini külügyminiszter, Sheikh Khalid bin Ahmed al-Khalifa a támogatási nyilatkozatban fejezte ki csütörtökön, hogy Tel Avivnak jogában áll “megvédeni magát”, miután Izrael közölte, hogy mintegy 50 légicsapást hajtott végre Szíriában.

Al-Khalifa, felhasználva az izraeli hatóságok állításait, dicsérte az izraeli támadást a szíriai területről a megszállt Golán fennsík izraeli katonai bázisai ellen indított iráni rakétatámadásra adott válaszként.

Izrael azt állította, hogy a csütörtöki támadás a legnagyobb légicsapás Szíria ellen évtizedek óta. Szíria hadserege ugyanakkor elmondta, hogy a légicsapásban hárman meghaltak, továbbá egy radarállomást és egy lőszerraktárt is porig romboltak.

A SANA állami hírügynökségnek tett nyilatkozatában Szíria külügyminisztériuma kijelentette, hogy az izraeli légicsapás “közvetlen konfrontáció” amellyel egy “új szakasz” kezdődik a két ország hét éve tartó konfliktusában.

Ugyanakkor, a szíriai arab hadsereg tábornoka, Brig. Ali Mayhoub közölte, hogy az ország légvédelmi rendszerei az izraeli rakéták nagy részét lelőtték.

Oroszország megerősítette a szíriai hadsereg állításait, kiemelve, hogy a szíriai légvédelem az izraeli rakéták többségét lelőtte.

Az orosz védelmi minisztérium a helyi médiának elmondta, hogy 28 izraeli F-15 harci repülőgép 60 rakétát lőtt ki, és a földi csapatok 10 föld-föld rakétát indítottak különböző célpontokra Szíriában.

Izraeli tisztviselők állítása szerint, az izraeli támadás válasz volt 20, Szíriából a Golán fennsík izraeli katonai célpontjai ellen indított rakétatámadásra, aminek végrehajtójaként Iránt vádolja.

Az iráni tisztviselők szokás szerint nem válaszoltak az izraeli vádakra, mondván, hogy az izraeliek válaszra sem méltóak. Ugyanakkor, a libanoni Al-Manar televízió által idézett iráni törvényhozó tagadta, hogy országa áll a támadás mögött.

“Iránnak semmi köze a tegnap ellenséges egységekre támadó rakétákhoz” – közölte Abolfazl Hassan-Baygi, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának helyettes vezetője.

Az iráni külügyminisztérium szóvivője, Bahram Qassemi elítélte Izrael Szíria elleni légicsapását, “a terrorista csoportok fő támogatója” által végrehajtott támadásnak nevezve azt, amellyel megkísérelték megtorolni a szíriai kormány ellen, az országban elszenvedett nagyszámú vereségüket.

Izrael fokozza a szíriai katonai támaszpontok ellen irányuló támadásait, amit úgy is tekinthetünk, hogy ezzel nem tesz mást, mint, hogy támogatja a terrorista csoportokat, akik korábban már súlyos veszteségeket szenvedtek és már több frontról is visszavonultak, legutóbb Damaszkusz körüli állásaikból kényszerültek visszavonulásra.

Izrael már egy jó ideje a militánsok tényleges légierejeként működik közre, de a szerda esti támadása volt mindezidáig a legszemtelenebb megnyilvánulása a szíriai terrorizmus elleni küzdelem megfékezésére vállalt egyértelmű elkötelezettségének.

Szíria az elmúlt években feszült viszonyban állt a Perzsa-öböl legtöbb arab államával, de a bahreini külügyminiszter izraeli támadásokat támogató nyilatkozata, mindezidáig példátlan, nyílt állásfoglalás egy arab kormányzat részéről.

Bahrein Szaúd-Arábiába közvetlen szövetségese, és tudható, hogy a két ország olyan dzsihadista csoportokat támogat, amelyek a szíriai kormány megdöntése ellen harcolnak.

Orientalista.hu – Vivkamar

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑