Cadmus fordítás Cadmus

1,5 millióan menekültek el Dél-Szudánból

2017. 02. 11.

Több mint 1,5 millióan hagyták el Dél-Szudánt az ott zajló konfliktus 2013. decemberi kirobbanása óta, további 2,1 millió embert belső menekültként tartanak számon az afrikai országban – közölte pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

A tájékoztatás szerint a világszervezet szakosított hivatalát rendkívüli módon aggasztja a Dél-Szudánban lakhelyük elhagyására kényszerülők növekvő száma. A főbiztosság épp ezért arra szólította fel a szemben álló feleket, hogy azonnal találjanak valamilyen békés megoldást a konfliktusra, különben további ezrek fognak elmenekülni Dél-Szudánból a szomszédos országokba.

A 2011-ben függetlenné vált kelet-afrikai országban az eltérő etnikai csoporthoz tartozó Salva Kiir elnök és Riek Machar volt alelnök, későbbi lázadóvezér között 2013 decemberében elmérgesedett a viszály, és polgárháború tört ki. Az államfő a dinka, a volt alelnök pedig a nuer népcsoport tagja, s az ENSZ tavaly novemberben már arra figyelmeztetett, hogy népirtássá fajulhat Dél-Szudánban az erőszakhullám.

A legfrissebb adatok szerint az országot elhagyók közül a legtöbben – 698 ezren – Ugandában kerestek menedéket. Etiópiába 342 ezren, Szudánba 305 ezren, Kenyába 89 ezren, a Kongói Demokratikus Köztársaságba 68 ezren, míg a Közép-afrikai Köztársaságba 4900-an menekültek Dél-Szudánból.

Az UNHCR egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldre menekült dél-szudániak több mint 60 százaléka még gyerek, akik közül sokan vészesen alultápláltak. Az ENSZ szerint bár a szomszédos afrikai országok szívesen befogadják a menekülteket, nem áll rendelkezésre elég forrás a “világ egyik legnagyobb menekültválságának” kezelésére – a szervezet közleménye szerint a világszervezet idén 782 millió dollárt (226 milliárd forintot) készül fordítani a Dél-Szudánban és a szomszédos országokban teljesítendő humanitárius műveletekre.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑