2017. 08. 21.

15 millióval támogatja a magyar kormány a líbiai partiőrséget



Ötvenezer eurót, átszámítva mintegy tizenötmillió forintot küld a kormány egy katonai művelet keretében Líbiának, hogy ebből képezzék ki a helyi parti őrséget – derül ki a legutóbbi Magyar Közlöny értesítőjéből.

Az augusztus 18-ai közlemény szerint a kabinet az EU Navfor Med művelet, más néven Sophia program részeként küldi el a pénzt – hogy ezzel is hozzájáruljanak az Európát fenyegető migrációs hullám megfékezéséhez. Az összeget szeptember közepéig küldik el a címzettnek, olvasható a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jóváhagyott rendeletben.

Az EU Navfor Med 2015 októberében indult, a résztvevők az ellenőrizetlen migráció visszaszorításáért és az embercsempészek ellen küzdenek, egyúttal hajókkal és helikopterekkel bajba jutott migránsokat mentenek a Földközi-tenger területén. A műveletben huszonöt európai ország vesz részt; a programot legutóbb, júliusban 2018 végéig hosszabbították meg, és erre az időszakra hatmillió eurós, átszámítva 18 milliárd forintos büdzsével számolnak.

Politikai lózung lehetett Orbán Viktor felvetése. Tavaly sem állt készen a visegrádiak uniós harccsoportja.
Orbán Viktor júliusban a líbiai beavatkozás szükségességéről beszélt a közrádióban: azt fejtegette, hogy katonai akcióval állítanák meg az észak-afrikai országban a migrációs hullámot, mivel a válságot csak Európa határain kívül lehet megfékezni. A részletekről azonban nem akart beszélni, mondván, az ilyen akciókat nem szokás kitárgyalni nyilvánosan.

Orientalista.hu – MNO

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑