Cadmus fordítás Cadmus

1500-nál több pesmerga esett el eddig Moszulnál

2016. 12. 02.

10 ezer kurd harcos sebesült meg az Iszlám Állam iraki fellegvárának ostromában. Az ostrom október közepe óta tart.

Az ENSZ közben csütörtökön közleményben jelentette be, hogy az iraki biztonsági erők közel 2000 tagja halt meg novemberben országszerte, így a Moszul visszafoglalásáért folyó offenzívában. Az iraki ENSZ-misszió szerint az iraki erők 1959 tagja halt meg és legalább 450 társuk sebesült meg az elmúlt hónapban.

Ezek a számok magukban foglalják a harcoló rendőri erők, a pesmergák, a belügyi erők és a kormánypárti félkatonai milíciák veszteségét.

Majdnem ezren haltak meg novemberben a közel-keleti országban

Novemberben 926 civil halt meg Irakban, velük együtt 2886-ra nőtt a merényletek, erőszakos cselekmények és fegyveres konfliktusok során meghaltak száma – közölte az ENSZ, amely szerint a tényleges számok ennél jóval magasabbak lehetnek.

“Az áldozatok száma megdöbbentő, és jelentős benne a polgári személyek aránya” – mondta Jan Kubis, az ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottja. ”A Daes (az IÁ arab neve) a létező legperverzebb taktikákat alkalmazza, házakból lövöldözve, polgár személyeket elhurcolva és élő pajzsként felhasználva” – tette hozzá a szlovák diplomata.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑