Cadmus fordítás Cadmus

A bíróság megsértéséért háromévi börtönre ítélték Murszit

2017. 12. 30.

A bíróság megsértéséért három évi börtönbüntetésre ítélték Mohammed Murszi volt egyiptomi elnököt, akit 2013-ban távolítottak el a hatalomból, azóta különböző vádakkal többször bíróság elé állítottak, és összesen több évtizednyi börtönbüntetésre ítéltek – jelentette szombaton az állami tévé.

Az ítélet szerint a bíróság megsértését Murszi több mint négy évvel ezelőtt, még hivatalban lévő elnökként követte el egy nyilvános, a tévé által közvetített beszédében. Azt állította akkor egy bíróról, hogy szemet hunyt korábbi választási csalások felett. A kairói büntetőbíróság most úgy ítélte meg, hogy a volt elnök a gyűlöletkeltés céljával tette ezt. Murszinak ezenkívül egymillió egyiptomi font (több mint 14 millió forint) kártérítést kell fizetnie a megsértett bírónak.

A volt elnök mellett a bíróság a perben ugyancsak három-három évi börtönre ítélt további 18 vádlottat. Öt további vádlottnak 30-30 ezer font büntetést kell fizetnie. Az elítéltek között iszlamista politikusok, világi aktivisták, ügyvédek és újságírók vannak, akik a vád szerint különböző sajtóbeli megnyilvánulásaikban megsértették a bíróságokat. Minden elítélt fellebbezhet az ítélete ellen.

Murszi volt Egyiptom első szabadon választott elnöke. Hatalmát sorozatos tömegtüntetések után 2013-ban döntötte meg Abd Al-Fattah Al-Sisi tábornok, aki azóta az ország élén áll. A volt elnök eltávolítása óta börtönben van. Egy bíróság 2015-ben halálra ítélte, de tavaly novemberben a fellebbviteli bíróság ezt az ítéletet megsemmisítette, és új büntetőeljárást rendelt el. A halálos ítéletet azért kapta, mert külföldi fegyveresek segítségével sokadmagával kitört a börtönből a 2011-es felkelés első napjaiban.

Elítélték azért, mert a vád szerint elnökként azt az utasítást adta a rendfenntartóknak, hogy támadjanak rá iszlamistaellenes tüntetőkre. Az emiatt rá kiszabott 20 évi börtönbüntetés végleges. Idén szeptemberben 25 évi börtönbüntetést kapott azért, mert állítólag elnökként államtitkokat adott át Katarnak.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑