Cadmus fordítás Cadmus

A cionizmus és vahabizmus a közel-keleti feszültségek forrása

2017. 02. 23.

80 ország képviselői vesznek részt a palesztin intifádát támogató 6. Nemzetközi Konferencián, melynek idén Teherán a házigazdája, hogy az izraeli atrocitásokat elítélve kifejezzék szolidaritásukat a palesztin emberek mellett. Ebből az alkalomból a Press TV interjút készített Catherine Shakdam-mal, a londoni Shafaqna Intézet közel-keleti tanulmányokkal foglalkozó igazgatójával, hogy elmondja az izraeli-palesztin konfliktusról kialakult véleményét.

Catherine Shakdam szerint Izrael megteremtése a birodalmi hatalmak napirendjén alapult, amelyek a Közel-Kelet átformálását tűzték ki célul, mely során etnikai és felekezeti vonalak mentén igyekeznek megosztani az embereknek, hogy azok soha ne tudjanak a gyarmatbirodalmak kialakítására irányuló törekvéssel harcba szállni.

Szintén fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Közel-Keletről szóló háborús elemzések olyan tévhiteken alapulnak, miszerint a bajok eredője az, hogy bizonyos vallási közösségek nem tudnak egymás mellett élni.

“Nem szabad elfelejtenünk az okát annak, hogy a vallási közösségeknek miért van problémájuk egymással. Bizonyos hatalmak – és említem az USA-t és a szaúdiakat – azért fáradoztak, hogy feszültségeket gerjesszenek, a cionista vahabista ideológiákat és napirendeket népszerűsítve és pénzt nyomva azokba, vagy olyan károkat okozva, amelyek feszültséget teremtenek”, mondta.

Felhívta a figyelmet a vahabizmus és a cionizmus közti szoros párhuzamra is, mondván, a két ideológiának nagyon hasonló a felépítése, a gyakorlási módja és a „kizárólagosságának” hirdetése.

Shakdam szerint az izraeli erőszak semmisíti meg Palesztinát és nem pedig fordítva, és a palesztinok az életben maradásukért, az identitásukért, a hagyományaikért, a történelmükért és a nemzeti szuverenitásukért harcolnak.

Hangsúlyozta, hogy a cionizmus egy fasizmuson és etnikai tisztogatáson alapuló “politikai konstrukció”, azzal érvelve, hogy a cionista napirend súlyos következményei során Palesztina “szisztematikusan eltűnt”. Izrael arra törekszik, hogy a palesztinok eltűnjenek, és eltöröljék létezésüket, jegyezte meg Shakdam.

Az elemző kiemelte, hogy a vallásszabadság egy “alapvető emberi jog”, és ezt károsíthatja, ha a judaizmus többletjogokat kér magának a többi vallással szemben.

A cionizmus, mondta Shakdam, a kizárólagosságon alapul és az izraeliek törvény felett állónak tartják magukat, hozzátéve, hogy az izraeliek általi gyilkosságokat “helyesnek” tartják – de amikor a palesztinok megvédik magukat és a természetes jogukat gyakorolják az elnyomással szemben, azt “gyilkosságnak” nevezik.

Az elemző azzal zárta le beszélgetést, hogy az elnyomásban élő palesztinoknak nincs más választása, mint hogy ellenálljanak, mivel a másik alternatíva a “teljes etnikai tisztogatás és az eltűnésük” lenne.

Orientalista.hu – Persianews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑