Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A dánok és a britek is Assadékat bombázták

2016. 09. 19.

Dánia és Nagy-Britannia is elismerte hétfőn, hogy harci repülőgépeik tévedésből csapást mértek a hétvégén a szíriai kormányhadsereg állásaira a Deir-ez-Zór melletti repülőtéren – jelentették hírügynökségek.

„Meg tudjuk erősíteni, hogy az Egyesült Királyság is részt vett az amerikai vezetésű katonai szövetség szíriai légicsapásában…, amely szombaton történt, és teljes mértékben együttműködünk a koalíció által indított vizsgálattal” – derül ki a brit védelmi minisztérium közleményéből. A tárca hangsúlyozta: Nagy Britannia sosem indítana szándékos támadást szíriai katonai egységek ellen.

A dán légierő két F–16-os típusú harci repülőgépe is részt vett a deir-ez-zóri támadásokban – erősítette meg a koppenhágai védelmi tárca a nap folyamán. A minisztérium közleménye szerint, amennyiben bebizonyosodik a tévedés, úgy Dánia bocsánatot fog kérni.

A téves bevetésben ausztrál harci repülőgépek is részt vettek. Ausztrália részvétét fejezte ki vasárnap szíriai katonák hozzátartozóinak, akik életüket vesztették vagy megsebesültek.

Damaszkusz és Moszkva állítása szerint a koalíció gépei a szíriai hadsereg állásait támadták és megöltek 62 embert, több mint százat pedig megsebesítettek, emellett megsemmisült húsz haditechnikai eszköz, köztük három harckocsi, három gyalogsági jármű, négy aknavető és egy tüzérségi löveg. Az orosz védelmi tárca úgy tudja: a bombázásokat Irakból felszálló két F–16-os és két A–10-es típusú harci csapásmérő repülőgép végezte.

Deir Ezzor tartomány szinte teljes egészét az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet fegyveresei uralják, a szíriai kormányerők Deir Ezzor város repülőterén és környékén vannak jelen. Az iszlamistákra nem vonatkozik a Washington és Moszkva által kialkudott és múlt hét eleje óta tartó törékeny tűzszünet.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑