Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A kurd kormányfő szerint háború törhet ki Bagdad és Erbil között

2017. 10. 14.

Háborút robbanthat ki az Erbíl és Bagdad közötti vita – figyelmeztette pénteken Necsirvan Barzáni, az iraki autonóm kurd régió kormányfője a nemzetközi közösséget, amelyet egyúttal felszólított arra, hogy vegye elejét e lehetséges háborúnak.

Barzáni szerint egy fegyveres konfliktus az iraki kurdok és Bagdad között például lehetővé tenné az Iszlám Állam terrorszervezet számára, hogy ismét növelje térségbeli befolyását. Egy lehetséges háború „közvetlen, súlyos következményekhez” vezetne – mondta az iraki kurd miniszterelnök közleményében.

Pénteken az AFP francia hírügynökség az iraki hadsereg egyik névtelenül nyilatkozó tábornokára hivatkozva jelentette, hogy az iraki kormányerők a nap folyamán megkezdték hadműveleteiket a kurdok ellen Kirkuk tartományban.

A különböző hírügynökségek katonai forrásokra hivatkozó jelentéseiből kiderül: valójában az történt, hogy az iraki hadsereg katonái elfoglaltak több állást a Kirkuk városától délkeletre található Basír település környékén, ahonnan előző éjszaka kivonultak az iraki kurd fegyveresek.

Mindemellett az iraki Kurdisztán hadserege, a pesmerga főparancsnoksága csütörtökön elutasította a bagdadi központi vezetéssel szövetséges, többségében síita milíciákat tömörítő Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítási Erők) követelését állásai feladására Kirkuk tartományban – közölte Dzsaafar Sejk Musztafa, a kurd erők egyik parancsnoka. Elmondta: a kurd erők válaszul megerősítették katonai jelenlétüket a térségben, elkerülendő – mint fogalmazott – a helyzet elmérgesedését.Az iraki kurdisztáni régió vezetése a nap folyamán jelentette be, hogy

mintegy hatezer fegyveresét dobta át Kirkukba az iraki kormányerők várható támadására készülve.
Haider al-Abádi iraki kormányfő pénteki Twitter-üzenetében azt írta: fegyveres erőik nem támadhatják és nem is fogják megtámadni az iraki állampolgárokat, legyenek arabok vagy kurdok. Az elterjedt hamis hírek mögött aljas szándékok állnak – hangsúlyozta.

Habár az olajban gazdag Kirkuk tartomány nem része az iraki autonóm Kurdisztánnak, ott is megtartották a szeptember 25-i kurd függetlenségi népszavazást. Az iraki kormány válaszul a népszavazásra számos gazdasági és jogi intézkedést hozott, hogy elszigetelje a kurd területeket.

A kurd regionális kormány csütörtök este közölte, hogy az iraki hadsereg Kirkuktól délre jelentős erőket vont össze, harckocsikat, terepjárókat vezényelt a térségbe, és támadásra készül Kirkuk ellen. Az iraki kormány később visszautasította a kurd biztonsági tanács állítását.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑