2017. 09. 23.

A kurdok most döntik el, mi legyen a sorsuk



A külföldön élő iraki kurdok annak ellenére is elkezdték leadni a szavazataikat az észak-iraki Kurdisztán függetlenségéről szóló népszavazáson, hogy azt szinte mindenki elítéli.

A helyi választási bizottság tájékoztatása szerint az elektronikus úton történő szavazatleadás magas részvétel mellett zajlik, azonban részvételi arányt eddig nem közöltek.

A voksolók nagy száma miatt túlterhelődött a szavazást lehetővé tevő honlap, ami technikai fennakadásokhoz vezetett. Dolgozunk a zavar elhárításán”

– fogalmazott Handren Mohamed, a bizottság vezetője.

Az észak-iraki Kurdisztán parlamentje egy hete hagyta jóvá, hogy szeptember 25-én népszavazást tartsanak a függetlenségről az autonóm Kurdisztánhoz tartozó Dahuk, Erbíl, Szulejmaníja és az utóbbiból 2014-ben kialakított Halabdzsa kormányzóságokban.

A helyzetet bonyolítja, hogy olyan helyeken is lesz szavazás, ahol kevert etnikumú lakosság él és az iraki kormányzat is harcol a befolyásért. Az egyik ilyen település az olajban gazdag Kirkuk, amit pár hónappal ezelőtt sikerült visszafoglalni az Iszlám Államtól.

Az iraki kormányzat minden erejével ellenzi az általa nem kötelező erejűnek mondott referendumot. Az iraki parlament felhatalmazta a kormányt, hogy minden eszközzel védje meg az ország egységét, a legfelsőbb bíróság pedig felfüggesztette a függetlenségi népszavazást, mert több beadvány is érkezett a testülethez a referendum alkotmányossági vizsgálatát kérve.

A kurd regionális kormány küldöttsége szombaton utazik Bagdadba, hogy ott tárgyaljon az iraki vezetéssel a népszavazásról.

A népszavazást Irak mellett Törökország és Irán, de Szíria is ellenzi.

Orientalista.hu – MTI/888.hu

Címkék: , , ,






Back to Top ↑