Cadmus fordítás Cadmus

A magyar kultúrát ünneplik Georgiában

2017. 12. 05.

A Magyar napok Tbilisziben című kulturális rendezvénysorozat nyitóeseményét tartották a volt kaukázusi ország legnagyobb római katolikus templomában.

A Magyar napok Tbilisziben című kulturális rendezvénysorozat nyitóeseménye egy szentmise volt a kaukázusi ország legnagyobb római katolikus templomában, amelyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök celebrált. Ma este kezdődik továbbá a Tbiliszi Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek díszvendége idén Magyarország.

Megnyitotta kapuit két kiállítás is, amelyen a magyar–georgiai történelmi kapcsolatokat, valamint a kortárs magyar ötvösművészetet ismerhetik meg az érdeklődők. A kiállításokat Georgia kultúráért és műemlékvédelemért felelős minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nyitották meg.

A híradónknak adott interjúban az államtitkár úgy fogalmazott: a rendezvénysorozat célja a két ország közötti kulturális kapcsolatok elmélyítése.

„Részint a két ország, Magyarország és Georgia közötti diplomáciai kapcsolatainak felvételének 25. évfordulója talán az apropó, amely miatt fontos volt, hogy megmutatkozzunk a grúz fővarosban Georgiában a magyar kultúrával. Részint a miniszterelnöki csúcstalálkozó idén tavasszal olyan célt tűzött ki maga elé, amely szerint a kulturális diplomácia eszközeivel kellene a két ország közötti kapcsolatokat tovább erősíteni. Ennek jegyében azt hiszem hogy az elmúlt fél évben a mostani magyar kulturális napokra történő felkészülés eredményesen zajlott” – fogalmazott az államtitkár.

Magyarország mellett a visegrádi országok képviseletében a Georgiával kiépítendő tudományos, művészeti és kulturális együttműködését erősítette Hoppál Péter és a miniszter.

„Az I-com a nemzetközi múzeumi szövetség szlovákiai és magyarországi elnöksége, így a visegrádi együttműködés keretében már meg is fogalmazta amit most átadtunk a kulturális minisztériumnak, hogy fogadóképes volna Budapest és Pozsony az itteni múzeumi szakemberek irányába akár tíz/húsz szakembert is egy 1-2 hetes turné, kurzus alkalmával a közép-európai, visegrádi négyeknél felgyülemlett múzeumpedagógiai és más muzeológiai tapasztalatokat szívesen megosztanak.”

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑