Cadmus fordítás Cadmus

A migráció is téma volt Rétvári Bence iraki látogatásán

2017. 01. 07.

A migráció lehetséges európai következményei és a közel-keleti helyzet is szóba került Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár háromnapos iraki látogatásán. A két politikus azért utazott Irakba, hogy helyben egyeztessen helyi egyházi vezetőkkel az otthonukból elüldözött keresztényeknek nyújtandó humanitárius segítségről.

Rétvári Bence az MTI-nek elmondta: találkoztak több keresztény egyházi vezetővel, köztük Nicodemus Daoud Matti Sharaf metropolitával, Bashar Matti Warda érsekkel, III. Gewargis asszír pátriárkával és Yohanna Petros Mouche érsekkel.

A közel-keleti helyzetről folytatott megbeszélésekkel kapcsolatban az államtitkár kifejtette: az észak-iraki területeken október közepe óta több mint 700 öngyilkos merénylőről számoltak be, akik autóval vagy motorral közelítik meg a célpontot. Előfordul, hogy kettős robbantással az első merénylet után összegyűlő nagyobb tömegben még súlyosabb sérüléseket okoznak.

A 2003-ban másfél milliósra becsült iraki keresztény közösség mára 250-350 ezresre apadt az egyházi vezetők becslései szerint. Olyan közösségek is végveszélyben vannak, melyek 1700 éve folyamatosan léteznek vagy az I. évszázad második felében jöttek létre – idézte a találkozókon elhangzottakat a politikus, hozzátéve azt is, hogy számtalan fotó bizonyítja, miként szentségtelenítenek meg templomokat vagy festenek fel keresztényeket fenyegető feliratokat.

 

“Sokan nem tudják, mit hoz a holnap, elvesztettek a reményt. Az jelenthetne biztonságot, ha a törvényeket egy erős helyi hatalom be tudná tartatni, és mindehhez nemzetközi garanciák is párosulnának” – mondta.

Arról is beszélt, hogy a visszatérni akaró belső menekülteket sokkolta az Iszlám Állam (IÁ) terroristáinak uralma alól felszabadított területeken talált óriási pusztítás; egyes egyházmegyék keresztény településeinek háromnegyedét lerombolták.

A legfontosabb feladatot – folytatta – az alapvető közműszolgáltatások és a lakóházak helyreállítása jelenti. Szintén nagy nehézséget okoz, hogy a keresztényeket elüldöző IÁ távozása után is sok helyen ellenségesek a településükre visszatérni szándékozó keresztényekkel – tette hozzá.

Az egyházi vezetők a sátortáborok helyett mostanra már inkább bérelt házakban helyezik el az elüldözött keresztényeket. Ugyanakkor létfenntartási, valamint az oktatási és egészségügyi ellátáshoz külső segítségre van szükségük. Hasznosnak tartják továbbá a továbbtanulási ösztöndíjakat – fejtette ki Rétvári Bence.

Minden egyházi vezető hangsúlyozta – idézte őket -, hogy otthon, saját szülőföldjükön akarják segíteni közösségeik tagjainak újrakezdését, és ehhez kérnek támogatást, mint mondták, “a migrációt a kiinduló területeken kell megállítani”.

Az európai helyzettel kapcsolatban elhangzott, hogy csak azokkal a migránsokkal és szervezetekkel lehet tárgyalni, akik és amelyek egyértelműen elítélik az IÁ terrorszervezetet – közölte.

“Sokkal alaposabb kivizsgálást tartanak szükségesnek a már Európába érkezettekkel kapcsolatban. Soha sem szabad a törvények megszegésével érkezőket előnyösebben kezelni, mint a törvényeket betartó, vízumot igénylőket. Az Európába érkezőktől teljes integrációt kell elvárni” – elevenítette fel a találkozó szavait az államtitkár, hozzátéve azt a megállapítást is, miszerint “a mostani bevándorlás lassú inváziónak is tekinthető, mely hadsereg nélküli hódítás”.

Megjegyezte, a térség több politikai ereje is küldetésének érzi, hogy pénzügyileg is támogassa az iszlamista térítők és hitszónokok folyamatos működését, könyvek kiadását Európában.

Saját közösségük szomorú tapasztalatai alapján az egyházi vezetők arra hívták fel az európaiak figyelmét, hogy ne csak saját maguk pillanatnyi helyzetére gondoljanak, hanem arra is, hogy a következő generáció békében élhessen – zárta beszámolóját Rétvári Bence.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑