Cadmus fordítás Cadmus

“A tanács elfogult a palesztinok mellett Izraellel szemben”

2017. 03. 21.

Washington ismét bírálta hétfőn az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, mert szerinte a tanács elfogult a palesztinok mellett Izraellel szemben.

A külügyminisztérium közleménye szerint a Genfben éppen a palesztinok és a megszállt palesztin területeken élők emberi jogi helyzetét megvitató ENSZ-szervezet “hosszú ideje elfogult Izraellel szemben”. A közlemény leszögezi azt is, hogy az Egyesült Államok az ENSZ-ben minden egyes alkalommal “ellene szavaz majd minden határozatnak, amely ezt a politikai célt helyezi előtérbe”. A külügyminisztérium egyúttal ilyen értelmű, tehát elutasító állásfoglalásra biztat más országokat is.

Nemrégiben került nyilvánosságra egy külpolitikai folyóiratban az a levél, amelyet Rex Tillerson külügyminiszter írt kilenc emberi jogi szervezetnek, s amelyben felveti, hogy amennyiben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa nem változtat eddigi álláspontján a palesztin-izraeli konfliktust illetően, az amerikai kormányzat fontolóra veszi kivonulását a testület munkájából.

A Trump-kormányzat azt veti a szervezet munkatársainak szemére, hogy szerinte a megszavazott határozataikban “elfogultak” Izraellel szemben.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑