Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A török elnöknek szüksége van a diaszpórára

2018. 05. 01.

Egyértelművé tette Recep Tayyip Erdogan, hogy európai nagyvárosban is tart majd kampányrendezvényt az előre hozott júniusi választások előtt, dacára annak, hogy több nyugati ország is jelezte: nem látja szívesen a belpolitikai haszonszerzés céljából kampányoló török politikusokat.

A török elnöknek azonban megér egy apróbb diplomáciai csetepatét az Európában élő török diaszpóra voksainak megszerzése.

AZ ÁLLAMFŐT NEM ÉRDEKLI, HOGY NÉMETORSZÁG ÉS AUSZTRIA IS MEGTILTOTTA A KAMPÁNYRENDEZVÉNYEKET

Mostanra általános gyakorlattá vált, hogy ha Recep Tayyip Erdogan török elnök belpolitikai érdekei úgy kívánják, akkor otthon az Európa-ellenes indulatok felkorbácsolásával tematizálja a közbeszédet: ez történt a 2016-os törökországi katonai puccskísérlet utáni tisztogatások idején is, amikor Erdogan megmakacsolta magát, és nem mutatott hajlandóságot a terrorellenes törvény módosítására, ami pedig az Európai Unió egyik legfontosabb feltétele volt a török vízummentességért cserébe.

A török elnök akkortájt a halálbüntetés újbóli bevezetésével és Európa menekültekkel való elárasztásával is retorikai pávatáncot kezdeményezett Brüsszellel szemben, de csak a múlt év első felében sikerült igazán mélyre taszítania a kapcsolatokat az unióval, amikor az elnöki jogköröket kiszélesítő referendum előtti kampányidőszakban előszeretettel sza­pulta az EU-tagállamokat.

Most, hogy a türelmetlen elnök nem tudta kivárni az eredetileg 2019 őszére tervezett elnök- és parlamenti választásokat, és már június 24-én, alig két hónapon belül megrendezik a voksolást, Erdogan ismét előhúzta már sokszor bevált ütőkártyáját: a múlt héten bejelentette, európai városban fog kampányrendezvényt tartani.

– Isten akaratából májusban az első gyűlésünket egy európai országban, egy zárt sportcsarnokban fogjuk tartani. Minden előkészület befejeződött – fogalmazott, sejtelmesen nyitva hagyva a kérdést, konkrétan melyik európai országról is van szó. Márpedig túl sok lehetősége nem nagyon maradt a török elnöknek, Németországból ugyanis már tavaly kitiltották a náluk kampányolni kívánó török politikusokat.

Erdogan minapi bejelentése után pedig a jelentős török kisebbségű Ausztria kancellárja, Sebas­tian Kurz ment határozott hangnemben a dolgok elébe: mint fogalmazott, kormánya nem engedélyezi, hogy a júniusi törökországi választások előtt török politikusok kampányoljanak Ausztriában. Az ORF osztrák közszolgálati rádiónak nyilatkozva azt is megmondta, miért: „Nem engedjük, hogy Erdogan az Európában élő török közösségeket kizsákmányolva jusson szavazatokhoz.”

Erdogan aligha fogja feladni, hiszen az elnökválasztásokra a török ellenzéknek köszönhetően kihívót kapott, ezért szüksége van az Európában élő, többmilliós török diaszpóra szavazataira, és mint annyiszor, most is megéri a török elnöknek, ha az uniós tagállamokkal való diplomáciai kapcsolatokra árnyék vetül egy rövid időre.

A tavaly április 16-i, az elnöki jogkörök kiszélesítését lehetővé tevő referendumon pedig az is világossá vált, hogy a diaszpóra masszívan Erdogan mögött áll: Belgiumban 140 ezer szavazóval a voksolók 75 százaléka támogatta Erdogan elképzeléseit, Ausztriá­ban pedig a 110 ezer választó 73 százaléka, Hollandiában és Franciaországban pedig szintén 65 százalék felett volt az Erdogan teljhatalmára voksolók aránya.

Magyar Idők – Tóth Loretta

Megosztom:

, , , , , , , , , ,




Back to Top ↑