Cadmus fordítás Cadmus

A török és a magyar női vezetők közötti kapcsolatok fejlesztését segíti az ankarai magyar nagykövetség

2016. 10. 22.

A politikai és üzleti életben fontos pozíciót betöltő mintegy 70 török és több magyar nő számára rendezett gálavacsorát csütörtök este Ankarában a magyar nagykövetség Női vezetők a gazdaság- és társadalom-építésben címmel.

Horváth Viktória, Magyarország kiemelt külgazdasági és partnerségi ügyekért felelős nagykövete az MTI-nek elmondta: az esemény új szint hoz a kétoldalú kapcsolatokba, hiszen a gazdaságban a női szerepvállalás egyre erősödik, ami által Magyarország és Törökország között is hatékonyabb lehet az együttműködés. Magas hozzáadott értékű termelésre, a nők speciális képességeire van szükség – hangsúlyozta.

Kiss Gábor ankarai nagykövet beszédében kifejtette: a török-magyar barátság elmélyítésére irányuló politikai szándék mindkét oldalról megvan. Találhatunk azonban még járatlan utakat a további növekedésre, köztük elsősorban a nők társadalmi és gazdasági területen felmutatott értékeit – hívta fel a figyelmet a nagykövet.

Mine Ücer, a Gama Holding török energiaipari nagyvállalat tiszteletbeli elnökének felesége felszólalásában emlékeztetett: hazájában a női munkaerő részvételi aránya jelenleg mintegy 26 százalék, a vezetői pozíciók tekintetében viszont valamivel 10 százalék alatt marad. Rámutatott ugyanakkor, hogy bár Törökországban jelentős hiányosságok tapasztalhatók a lányok oktatása terén is, a nők társadalmi-gazdasági helyzete sokat fejlődött az elmúlt időben.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑