Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Agyonvertek egy keresztény kamaszt, mert egy muszlim poharából ivott

2017. 09. 10.

Saját osztálytársai estek neki a keresztény tanulónak Pakisztánban.

Sarun Masih osztályának egyetlen keresztény vallású tanulója volt, mindössze három nappal a halálos verekedés előtt érkezett az iskolába a The Independent szerint.

Egyetlen bűne az volt, hogy ugyanabból a pohárból ivott, amiből azelőtt egy muszlim diák. Azonban a muszlimok többször is megpróbálták erőszakosan áttéríteni az iszlámra Masihot, sikertelenül.

A tanár végig jelen volt az esetnél, ám mint mondta,

“nem vett észre semmit”,

mert épp újságot olvasott.

Az elkövetők közül eddig egy muszlim gyereket tartóztattak le, aki azonban a többi támadót nem volt hajlandó megjegyezni. A Brit Pakisztáni Keresztény Szövetség elnöke szerint ez az incidens is arra hívja fel a figyelmet,

a vallási kisebbségek elleni gyűlöletet már egészen fiatalon a többségi társadalomba nevelik.”

Két héttel ezelőttegy Koránt elégető keresztényt  akartak halálra ítélhetnek Pakisztánban – abban az országban, ahol a lakosság 97 százaléka muszlim.

Sarun Masih iskolájának igazgatóját az atrocitás után felmentették.

Orientalista.hu – 888.hu, Independent

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑