Cadmus fordítás Cadmus

Al-Kaida lobogójával riogatták egy keresztény település lakóit

2017. 04. 06.

Egy Damaszkusz melletti szíriai keresztény településen ismeretlenek kitűzték csütörtökre virradóra a Nuszra Front (Al-Kaida) iszlamista terrorszervezet zászlaját.

A Nuszra Frontként is ismert Dzsabhat Fatah Al-Sham az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai ága.

A nyilatkozó, aki kérte neve elhallgatását, azt mondta, hogy a lobogót az egyik házra tűzték ki, a fővárostól északra fekvő Maarda városkában.

Az elkövetőket nem sikerült elfogni.

A keresztény település lakói attól tartanak, hogy a közeli menekülttáborban a terroristák háttérbe húzódott csoportjai rejtőztek el.

Félnek attól, hogy az iszlamista fegyveresek a libanoni határ felől, a hegyek irányából érkezve lerombolhatják a városkát, ahogy ezt néhány évvel ezelőtt tették a Maardától mintegy húsz kilométerre fekvő Maaljulej településsel is.

Maarda közelében fekszik Seydnaya városa.

Ez utóbbi településen található az egyik legjelentősebb keresztény ortodox kolostor Szíriában.
Maardában mintegy hatezren laknak, zömében keresztények. Külterületén egy menekülttábor van, ahol főleg Damaszkusz keleti elővárosából érkezett menekülteket szállásoltak el ideiglenesen.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑