Cadmus fordítás Cadmus

Alagút összeomlásban meghalt a Hamasz katonai szárnyának egy tagja

2018. 04. 24.

A Hamasz katonai szárnyának egy tagja vasárnap meghalt egy alagút összeomlás következtében Deir al-Balah közelében a Gázai övezetben.

Palesztin média jelentések az Izz ad-Dín al-Kasszám Brigádok tagját Thaer Nayef al-Zaraie néven azonosították.

Egyelőre nem tudni, hogy ez egy olyan támadó alagút volt-e, amely a határt átszelve átnyúlt Izraelbe, vagy a terrorszervezet védelmi erődjének része az övezetben.

Az utóbbi években a Hamasz több tagja meghalt vagy megsebesült véletlen robbanások és alagút összeomlásások következtében. Az iszlamista szervezet adatai szerint 2017-ben a fegyveres szárnyának 22 tagja halt meg alagutakkal kapcsolatos balesetekben.

A hónap elején Izrael bejelentette, hogy lerombolta az eddig felfedezett “leghosszabb és legmélyebb” földalatti járatot, amely Gázából Izraelbe vezetett.

A katonai szóvivő közölte, az alagutat a Hamasz iszlamista szervezet ásta, és egy másik “több kilométer hosszú” hálózathoz csatlakozott a Gázai övezet alatt.

A biztonsági erők nyomon követték az évek óta építés alatt álló földalatti hálózatot. A lerombolására vonatkozó döntés akkor született, amikor az alagút áthatolt izraeli területre, mondta a szóvivő. A palesztin alagútásók a földfelszín felé haladva egy kijáraton dolgoztak, amikor a hadsereg közbelépett.

Az alagutat a bombázás helyett inkább lezárták, az ehhez használt tömítőanyag a Gázai oldalon lévő hálózatokat is eldugította, ezáltal használhatatlanná téve az összekötő alagutakat, mondta a szóvivő.

Ez volt az ötödik alagút, amelyet az izraeli hadsereg az elmúlt hónapokban működésképtelenné tett.

“Az Izraeli Védelmi Erők nem akar eszkalációt. A határainkat védjük,” – nyilatkozta Conricus. “Nem fogjuk eltűrni, vagy megengedni a Hamásznak, hogy a határ menti területet aktív harci zónává változtassa.”

Orientalista.hu – Újkelet

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑